Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: "Melyik az első a
parancsok közül?" Jézus így válaszolt: "Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr,
a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb
parancsolat."
Az írástudó erre azt válaszolta: "Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az
Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes
szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat
pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres
áldozatnál."
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: "Nem jársz messze Isten
országától." Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés:

Isten iránti szeretetünk valójában mindig viszontszeretet, az ő megelőző
szeretetére adott válasz. Ezt az isteni szeretetet sokféleképpen
megtapasztalhatjuk, bár némelyek azt állítják, hogy ez nehezen
észrevehető. Isten újra és újra elénk siet, amikor az oltáriszentségben
felkínálja önmagát és a vele való életet nekünk. Megtapasztalhatjuk
szeretetét, amikor odafigyelünk tanítására, s amikor a közösség által
segítséget nyújt. A szentírás olyan képet tár tehát elénk Istenről, aki
szeretettel fordul felénk, szeretetre hív minket és azt a akarja, hogy
iránta való szeretetünket embertársaink szolgálatával is mutassuk ki. S
nem érdemes abban sem kételkednünk, hogy alkalmasak vagyunk e szeretet
parancs teljesítésére, hanem kezdjük el kimutatni szeretetünket.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!
Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.
Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.
Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.
Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.
És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:
Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!
Krisztus, hozzád tartozom;
Krisztus a Tiéd vagyok.
Roger testvér

Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs
feltámadás. Megkérdezték őt: "Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha
valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét,
akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot
testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és
meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is
meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen
feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül
meghalt az asszony is. A feltámadáskor - ha ugyan feltámadnak -, ezek
közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!"
Jézus azt felelte nekik: "Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az
Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már
nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az
angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e
Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez
Isten: "Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?" Isten nem
a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!"
Mk 12,18-27

Elmélkedés:

A farizeusok sikertelen próbálkozását követően a szadduceusok vallási
csoportjának képviselői tesznek fel Jézusnak egy kérdést. Kérdésük a
feltámadásra vonatkozik, amelyet ők maguk elutasítottak arra hivatkozva,
hogy arról nem tanítanak a mózesi könyvek. Jézus azokból a szentírási
könyvekből bizonyítja a feltámadást, amelyeket a szadduceusok is
elfogadtak, tanítást adva az élők Istenéről. Már az ószövetségi könyvek
is, de még inkább Jézus tanítása arról tanúskodnak, hogy a hívő embert a
halál nem szakíthatja el Istentől. A hívő abban a reményben él, hogy a
feltámadás révén Isten újjáalkotja, s az öröklétben vele lehet majd.
Testünk halála nem jelenti a halál győzelmét, hiszen Krisztus feltámadása
számunkra is megjelöli a célt.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Óh Uram, Istenem! Benned van reményem.
Óh édes Jézusom! Szabadíts most engem!
A szorító láncban, nyomorult kínzásban
Hozzád vágyik lelkem.
Epedve, sóhajtva, térdemre roskadva,
imádlak, esengek: szabadíts meg engem.

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy
szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: "Mester,
tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem
nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten
útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne
fizessünk?" Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt:
"Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!" Erre
odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: "Kinek a képe és felirata ez?"
Azok ezt felelték: "A császáré." Jézus pedig így folytatta: "Adjátok meg
tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!" Azok
igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Mk 12,13-17

Elmélkedés:

Még ellenfelei is rájönnek arra, hogy Jézus az igazságot tanítja. De nem
tévedünk, ha dicsérő szavaikban gúnyt vélünk felfedezni. Miután
kellőképpen megdicsérték és igazmondónak nevezték, felteszik neki a
kérdést, amelyre igaz választ várnak: Szabad-e adót fizetni a császárnak?
Kérdésükkel Jézust olyan területre akarják kényszeríteni, ahol nincs jó
válasz. Ha helyesli az adófizetést, kivívja a római hatalom elnyomása
miatt elégedetlenkedők rosszallását. Ha ellenben megtiltja az adófizetést,
joggal vádolhatnák a lázítás vádjával. A kérdés bizonyára sok vitát
eredményezett a mindennapokban abban az időben, s minden bizonnyal egészen
különböző vélemények alakultak ki. Jézus ügyesen kibújik a napi politikai
csatározások csapdájából, és egy másik szintre helyezi a kérdést, a
kötelességek teljesítésének szintjére. Mind Isten iránti, mind evilági
kötelességeinket meg kell tenni.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő
emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed
hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen,
hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon
mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a Te szereteted
megvalósul.
II. János Pál pápa

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a
főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette
sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe
adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy
beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek,
megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda
hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött
egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük
egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen
fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így
gondolkodott: "A fiamat csak becsülni fogják." A szőlőmunkások azonban így
biztatták egymást: "Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az
öröksége!" Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit
tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és
másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett.
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis,
hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Mk 12,1-12

Elmélkedés:

A gonosz szőlőmunkásokról szóló példabeszéddel Jézus arra ad magyarázatot,
hogy miért fordulnak vele szembe, miért viselkednek vele egyesek
ellenségesen. Ennek okát abban jelöli meg, hogy Isten küldötteit, a
prófétákat a korábbi időkben szintén ellenségesen fogadták. Az emberek nem
szívlelték meg a figyelmeztető isteni szót, s úgy gondolták, hogy nem kell
annak engedelmeskedniük. Isten törvényei helyébe ezzel a maguk törvényeit
állították, s azt gondolták, hogy ezt büntetlenül tehetik a végtelenségig.
Cselekedetük azonban nem marad következmények nélkül, mint ahogy mindenki
számíthat felelősségre vonásra, aki elutasítja Istent. Mindazok viszont,
akik Isten engedelmes gyermekeinek bizonyulnak, jutalomra számíthatnak
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap
felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a
segítség.
Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket várnak
tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma reggel
kezdődnék az életem.