2009. május 1., péntek

Szent József, a munkás

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a
zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: "Honnan van
ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem
Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És
nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?"
És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: "Sehol sem becsülik
kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában." Hitetlenségük
miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés:

A becsületesen és lelkiismeretesen végzett munka az embert Isten felé
viszi közelebb. Sokan persze azt gondolják, hogy ügyeskedéssel és
gazemberséggel is lehet pénzt szerezni, sőt, sokszor könnyebben és többet,
mint munkával, de az ilyen emberek talán nem is akarnak közelebb kerülni
Istenhez. A becsülettel végzett munka ugyanakkor biztosítja a család
fenntartását és kifejezi a család iránti szeretetet. Szent József napján
hasznos arra is gondolnunk, hogy a munkára való hivatkozással nem
szeghetjük meg vallási kötelességeinket. Az a munka, amelyik
megakadályozza az embert vallásának gyakorlásában, például azért mert
vasárnap van, s emiatt eltávolít Istentől, legfeljebb embertelen
kényszermunkának tekinthető. Szent Józsefnek, a munkások védőszentjének
napján együttérzéssel gondoljunk azokra, akik az elmúlt hónapokban
veszítették el állásukat, s imádkozzunk értük, hgy mihamarabb munkához
jussanak.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Miasszonyunk, Istennek szent Anyja, minden asszonyok között első, aki
fogadalommal az Úrnak szentelted szüzességedet, kérlek téged, nyerd meg
nekem szent Fiadtól azt a kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve ő legyen
lelkem jegyese.
Megígérem neked és neki, hogy soha nem lesz más jegyesem, mint ő, és
mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg
magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.
Sziénai Szent Katalin

Nincsenek megjegyzések: