2009. május 18., hétfő

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló,
akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd
tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől
fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor
mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így
tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket
azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy
előre megmondtam nektek.
Jn 15,26 - 16,4a

Elmélkedés:

A húsvéti időszak végéhez közeledvén annak záró ünnepére, a Pünkösdre, a
Szentlélek eljövetelének napjára irányítja figyelmünket a liturgia. Az
evangéliumban arról olvashattunk, hogy Jézus az Atyától érkező
Szentlélekről beszél, aki ezek szerint a feltámadt Jézus ígérete és
ajándéka. A Fiú küldetése az volt, hogy tanúságot tegyen az Atyáról, s
miután ezt a feladatát teljesítette, visszatér az Atyához a mennybe. Ezt
követően jön el a világba a Szentlélek, aki azt a küldetést kapja, hogy a
világ végezetéig tanúságot tegyen Jézusról, és megerősítse
tanúságtételükben az Úr tanítványait. A Lélek jelenléte bizonyítja, hogy
Isten szüntelenül velünk van és megszenteli életünket.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ó Szeretet, magadnak és nem másnak választottál ki, add, hogy csak tied
legyek! Szeretet Istene, ingyen szerettél, érdemem nélkül; add, hogy
teljes szívvel, teljes elmével, teljes erővel szeresselek. Ó Szeretet,
mindenható Isten, szilárdíts meg szeretetedben!

Nincsenek megjegyzések: