KOLOSTOR

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított.
Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint
akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy
ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: "Mi közünk
egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki
vagy: az Isten Szentje!" Jézus ráparancsolt: "Hallgass el, és menj ki
belőle!" A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán
nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek
egymást kérdezgették: "Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a
tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!" El is
terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés:

Örök küzdelem
Jól emlékszem rá, hogy pannonhalmi gimnazista koromban az egyik
irodalomórán az előző nap megnézett mozifilmről beszélgettünk. Arra már
nem emlékszem, hogy melyik film volt ez, de most nem is érdekes. Tanárunk
azt kérte, hogy próbáljuk összefoglalni röviden, miről szólt a film. Az
első összefoglaló után azt kérte a tanár, hogy rövidebben mondjuk el az
alkotás lényegét. Mivel ezt is hosszúnak találta, újra csak azt mondta,
hogy még rövidebben. Többszöri próbálkozás után a végeredmény az lett,
hogy a megtekintett film a jó és a rossz küzdelméről szólt. Ezért is
mindegy, hogy mi volt a film címe, hiszen ha jól megnézzük, akkor a
legtöbb film tulajdonképpen valóban a jó és a rossz harcáról szól, csak
mindig más formát öltenek a szereplőkben.

A jó és a rossz jelenlétét és egymással folytatott küzdelmét látva a
világban, az ember minden korban felteszi a kérdést, hogy honnan van a
világban a jó és honnan származik a rossz, a gonosz? A kérdések
megválaszolásából egyikünk sem maradhat ki, hiszen az említett küzdelem
értünk, emberekért, a mi lelkünkért folyik. Az ember a jó származásának
forrását Istenben, a szeretet és a jóság Istenében találta meg. A rosszat
pedig már az ókortól kezdve a gonosz szellemi lényeknek tulajdonítjuk. Már
évezredekkel ezelőtt is azt gondolták, hogy a bajokat okozó jelenségek, a
betegségek, s minden ártó dolog mögött gonosz szellemek, démonok állnak.
Ez a gondolkodás teljesen érthető, hiszen valami módon meg kellett nevezni
azokat a sötét erőket, rossz szándékokat és félelmetes jelenségeket,
amelyek az emberek életét időről-időre veszélybe sodorták.

Az ószövetségi könyvekben az embereket segítő jó angyalok mellett gyakran
találkozunk a gonosz szellemekkel is, tehát a biblia elismeri a gonosz
létezését és tevékenységét. Az is ismert, hogy a pogány vallások követői
mindenféle áldozatokkal akarták a gonoszt kiengesztelni vagy legalábbis
ártó tevékenységének hatását enyhíteni. A gonosz kiengesztelésének
kísértésébe a zsidók is beleestek, s az ilyen engesztelő áldozatok
következtében a démonok világa Istennel vetélkedő világgá változott, s
sokszor nagyobb tiszteletet kaptak, mint az Isten. Keserű tapasztalat
volt, hogy ezek az áldozatok semmit sem érnek, s az ember egyedül képtelen
felvenni a küzdelmet a rosszal, s nem tudja azt a maga erejével legyőzni.

Jézus korában minden olyan lelki természetű betegséget, amelynek eredete
ismeretlen volt, az ördögtől, a gonosz szellemtől való megszállottságnak
tartottak. Ezeket a betegségeket manapság a pszichés megbetegedések közé
sorolnánk. A mai evangéliumban is egy olyan emberről hallottunk, akit
megszállt a gonosz lélek. Ezt az embert Jézus úgy gyógyította meg, hogy
kiűzte belőle a gonosz szellemet. A csoda azt bizonyítja, hogy Jézus, az
Isten Fia sikerrel veszi fel a harcot az embert fogva tartó gonosszal és
képes győzelmet aratni fölötte.

Gyermekkorom egyik kedves irodalmi élménye volt a spanyol író, Cervantes
regénye Don Quijote lovagról. A regény szerint egy reggelen, a köd
felszálltakor szélmalmok bukkannak elő a tájon, amelyeket Don Quijote, a
búsképű lovag óriásoknak vél. Fegyverhordozójának nagy csodálkozására a
lovag megtámadja a malmokat. A mulatságos jelenet azzal fejeződik be, hogy
egy szélvitorla a magasba emeli a lovagot.

A történet egyik tanulsága az, hogy sokszor ellenséget vélünk ott is, ahol
nincs, ezért nekünk, keresztény embereknek mindenképpen érdemes
odafigyelnünk a Szentlélekre, aki segít minket a jó és a rossz
megkülönböztetésében. A magunk számára a mai evangélium kapcsán emellett
érdemes megfogalmaznunk egy másik tanulságot: a gonosszal való küzdelmünk
Jézus nélkül hiábavaló szélmalomharc. Jézus kereszthalála és feltámadása
még az ördögűzési csodáknál is ragyogóbban bizonyítja, hogy hatalma van a
gonosz felett. Engedjük, hogy bennünk is győzzön, bennünk is éljen!

Befejezésül még egy gondolat: Amikor én gimnazista voltam valamivel több
mint 20 évvel ezelőtt, akkor olyan filmeket láttam, amelyek szereplői
egyértelműen a jó vagy a rossz oldalon álltak. Szomorúan tapasztalom, hogy
manapság olyan filmek (is) készülnek, amelyek hősei maguk sem tudják,
melyik oldalon állnak, s a nézők még kevésbé tudják ezt eldönteni róluk.
Az pedig még elszomorítóbb, hogy sok alkotás a rosszat vonzóan, sőt nem
ritkán követendő példaként mutatja be. Meggyőződésem, hogy Jézus nem azt
akarta, hogy a nagyon rossz emberek mellett az ő követői kevésbé legyenek
rosszak. Nem, Jézus nem ezt akarta, hanem azt, hogy az ő tanítványai jók
legyenek és minden élethelyzetben a jót válasszák! Nem tehetjük a
pillanatnyi hangulatunktól vagy a körülményektől függővé, hogy a rosszat
vagy a jót választjuk. Nekünk mindig a jót érdemes választanunk!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem
segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem
tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam
iránt, benned azonban bízom!
Néri Szent Fülöp