2009. február 16., hétfő

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi
jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből
felsóhajtott, és így szólt: "Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom
nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet." Ezzel otthagyta őket.
Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Mk 8,11-13

Elmélkedés:

Jézus csodái mind-mind Isten Országának jelei voltak. Gyógyításai annak
jelei voltak, hogy az irgalmas Isten tevékenyen jelen a világban. Ha
hittel tekintünk a csodákra és felismerjük bennük a jóságos Isten
működését, akkor jeleknek tartjuk őket. Olyan jeleknek, amelyek bűnbánatot
és megtérést eredményezhetnek bennünk.
A Jézushoz érkező és Őt próbára tenni akaró farizeusokból éppen a megtérés
szándéka hiányzott, s emiatt nem tekintették isteni jeleknek mindazt, amit
az egyszerű emberek hittel fogadtak. A farizeusok újabb jeleket, újabb
bizonyítékokat követeltek. Az Úr viszont csupán az ő kíváncsiságuk
kielégítésére nem tesz egyetlen csodát sem, s ennek oka az, hogy itt nincs
emberi szükséglet, nincs emberi szenvedés vagy betegség. Jézus akkor
viszont mindig segít, ha látja az emberek nyomorúságát.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és
nyílt! Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis
építs! Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás
érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha
verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
Boldog Kalkuttai Teréz

Nincsenek megjegyzések: