KOLOSTOR

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
"Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár
alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először
szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés
engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás."
Majd folytatta: "Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen
példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor
elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban
elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak."
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták
megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül
volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés:

Miként az ember elvégzi a magvetés feladatát és Istenre bízza, hogy
kikelnek-e a magok és munkájának lesz-e gyümölcse, ugyanúgy az Isten
üzenetének hirdetői is tudatában vannak annak, hogy miután küldetésüket
lelkiismeretesen elvégezték, egyedül Isten kegyelmétől függ, hogy a
hirdetett tanítás milyen termést fog hozni a hallgatóság szívében.
Az isteni kegyelem működését lelkünkben nem lehet időhöz kötni, nem lehet
sürgetni. Talán már mindannyiunkkal előfordult, hogy minden évben
elolvastuk ugyanazt az evangéliumi történetet, de nem volt ránk különösebb
hatással, mígnem egyszer megvilágosodott számunkra, megértettük
mondanivalóját, s úgy éreztük, hogy általa Isten személyesen nekünk üzen
valamit. Az évek során Isten szava titokzatosan, csendesen elvégezte
feladatát. Ha nyitott szívvel, türelmesen hallgatom Istent, meghallom
üzenetét.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ha tanítás, prédikálás a te dolgod, előbb buzgón tanulj, mindent
megtegyél: munkálkodj ügyesen Isten szerint. Úgy hirdesd az igét, hogy
előbb te azt megéld! Ha nem teszed, a nép azt látja! A szavával ezt
hirdeti, életében amazt teszi! Szavad bizony gúnyt, nevetést kelt
közöttük, nép fejet ráz, megvet: s igéd légbe zendült.
Borromei Szent Károly