2008. december 29., hétfő

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei
felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr
törvénye előírja: "Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona." Ekkor
kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, "egy pár gerlét vagy
két galambfiókát" tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő
ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A
Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem
látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba,
amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint
cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
"Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert
szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára
készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és
dicsőség népednek, Izraelnek."
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott.
Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: "Lám,
e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az
ellentmondás jele lesz ő - még a te lelkedet is tőr járja át -, hogy
napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!"
Lk 2,22-35

Elmélkedés:

A karácsonyi öröm ma Simeon örvendezésével folytatódik. Az idős Simeonnak
a szíve vágya teljesedik akkor, amikor várakozása az Üdvözítőre
beteljesedik. Sőt, még ennél is több történik, hiszen láthatja és karjába
veheti a Gyermeket. Örvendező szavaiból lényeges dolgokat tudunk meg az
újszülöttről. A Jézus által elhozott szabadítás, megváltás minden népnek,
minden embernek szól. Az üdvösséget Isten minden ember számára felkínálja.
Simeon szavai már előrevetítik, hogy nem mindenki fogadja el az
üdvösséget. Lesznek, akik elutasítják Isten Fiát, szembeszállnak a
világossággal, s nem akarnak Isten törvényeinek azon útján járni, amely az
üdvösségre vezet. Vajon én meglátom-e a betlehemi kisdedben megváltómat?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ó drága betlehemi Fiúcska, add, hogy egész lelkemmel közeledjek születésed
mély titkához. Helyezd az emberek szívébe azt a békét, amit néha oly
nekikeseredetten keresnek, s amit csak te tudsz megadni. Segíts, hogy
jobban megismerjük egymást, és mint ugyanannak az Atyának gyermekei,
testvéri szeretetben éljünk egymással.

Nincsenek megjegyzések: