2008. november 26., szerda

Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró
megpróbáltatásokra: "Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket.
Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók
elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát
szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan
ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek
sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a
szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is
ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál
sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.
Lk 21,12-19

Elmélkedés:

A tanítványokra váró próbatételekre és üldözésekre készíti fel övéit a mi
Urunk. Azt szeretné, ha nem érne senkit váratlanul ezek bekövetkezte, s
mindenki saját lelke üdvösségének érdekében türelmesen viselné ezeket,
megőrizvén hitét. A keresztényüldözések korából jól ismert, hogy a testi
élet megmentése érdekében a fenyegetések hatására voltak, akik megtagadták
hitüket. Mások viszont nem testi életüket, hanem lelkük örök életét
tartották fontosnak, s ezért nem tagadták meg, hogy Krisztus követői. A
cél tehát világos számunkra: örök életünk érdekében érdemes mindent
elviselnünk. Ha állhatatosan kitartunk Jézus mellett és a benne való
hitben, akkor ő teljesíti legfőbb reményüket, az üdvösséget.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Szeretlek, Istenem, mert te mindenek előtt voltál a világon.
Szeretnem kell téged, mert saját kezeddel formáltál meg engem.
Szeretlek téged, Istenem, mert azért alkottál, hogy szeresselek.
Uram, Istenem, szeretlek téged, mert te előbb szerettél engem!
Mily boldogtalan voltam, amíg nem követtelek!
Mily boldog leszek, ha egészen neked adom magam!
Add, hogy csak érted éljek, és téged szeresselek!

Nincsenek megjegyzések: