2008. november 25., kedd

A négy sarkalatos erény:

1. Okosság. (Sapientia)
2. Igazságosság. (Justitia)
3. Lelki erősség. (Fortitudo)
4. Mértékletesség. (Temperancia)


Az isteni erények:

1. Hit.
2. Remény.
3. Szeretet.


A Szentlélek hét ajándéka:

1. Bölcsesség.
2. Értelem.
3. Jótanács.
4. Tudomány.
5. Lelki erősség.
6. Jámborság.
7. Istenfélelem.


Az irgalmasság cselekedetei

Az irgalmasság testi cselekedetei:
1. Az éhezőknek ételt adni,
2. a szomjazóknak italt adni,
3. a szegényeket ruházni,
4. az utasoknak szállást adni,
5. a betegeket és
6. a börtönben levőket látogatni,
7. a halottakat eltemetni.

Az irgalmasság lelki cselekedetei:
1. a bűnösöket meginteni,
2. a tudatlanokat tanítani,
3. a kételkedőknek jó tanácsot adni,
4. a szomorúakat vigasztalni,
5. a bántalmakat békével tűrni,
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
7. az élőkért és holtakért imádkozni.


A nyolc boldogság


"Látva Jézus a tömeget, fölment a hegyre.Amikor leült, hozzá járultak tanítványai. Jézus pedig megnyitva száját, így tanította őket:

1. Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa.
2. Boldogok a szelidek,mert ők bírják a földet.
3. Boldogok, akik sirnak,mert ők megvigasztaltatnak.
4. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégíttetnek.
5. Boldogok az irgalmasok,mert ők irgalmasságot nyernek.
6. Boldogok a tisztaszivűek,mert ők meglátják az Istent.
7. Boldogok a békességesek,mert ők Isten fiainak hívatnak.
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért,mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10.)


A hét "főbűn"

Önmagukban talán nem mindig nagy bűnök, de sok súlyos bűnnek forrásává, "fejévé" lehetnek:

1. A kevélység.
2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség.


A Szentlélek elleni bűnök

Ezek az istenes élet alapjait érintik, a javulás lehetőségeit teszik kétségessé, a Szentlélek indításainak vetnek gátat, ezért különösen veszélyesek:

1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni.
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől.
3. A megismert igazság ellen tusakodni.
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni.
5. Üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodni.
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni.


Égbekiáltó bűnök

A kateketikai hagyomány emlékeztet arra is, hogy vannak "égbekiáltó bűnök" is. Az égbe kiáltanak:

1. Ábel vére (Ter 4,10),
2. A szodomaiak bűne (Ter 18,20; 9,13.),
3. Az egyiptomiaktól elnyomott nép kiáltása (Kiv 3,7-10.);
4. A jövevények, özvegyek és árvák jajgatása (Kiv 22,20-22.);
5. A bérmunkással szemben elkövetett igazságtalanság (MTörv 24,14-15; Jak 5,4.).


Idegen bűnök

Melyekkel mások bűnét elősegítjük vagy okozzuk, s ezáltal bűntársak, bűnrészesek leszünk:

1. Másnak bűnre tanácsot adni.
2. Másnak bűnös dolgot parancsolni.
3. Vétekben mással egyetérteni.
4. Mást bűnre ingerelni.
5. Másnak bűnös cselekedetét dicsérni.
6. Másnak bűnét elnézni vagy elhallgatni.
7. Más bűnét elősegíteni vagy oltalmazni.

Nincsenek megjegyzések: