KOLOSTOR

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
"Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden
teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az
elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket
űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha
valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és
azok meggyógyulnak." Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik,
felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig
elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt
munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által,
amelyek kísérték őket.
Mk 16,15-20

Elmélkedés:

Sorsunk és küldetésünk
A világirodalomban és a magyar irodalomban nagyon sok vers és elbeszélés
dolgozza fel azt a témát, hogy milyen gondolatok járnak a hazatérő ember
fejében. Az írók és költők általában személyes élményekről vallanak az
ilyen művekben. A szülőfalujától messzi városban tanuló ifjú hazafelé tart
a szülői házba, a mesterséget kitanult legény hazatér otthonába, vagy a
távoli országban harcoló katona végre hazatérhet, s közben gondolkoznak.
Az út hazafelé hosszú. Akár gyalog mennek vagy lóháton, akár vonattal vagy
repülővel, van idő a gondolkozásra. Átgondolják, hogy mi minden történt
velük azóta, hogy elhagyták szülőhelyüket, mi mindenen mentek keresztül az
elmúlt években. Elképzelik, hogy milyen változásokon mehetett át időközben
szülőfalujuk, s milyen lesz az első találkozás szüleikkel és barátaikkal.
A hazatérő embernek sok mondanivalója van és szeretni mindent megtudni,
ami távollétében odahaza történt. Talán már mindannyiunkkal történt ilyen
eset, amikor hosszabb távollétet követően hazafelé tartottunk és
gondolkoztunk útközben.

A mai napon Jézus mennybemenetelének van az ünnepe. Arra emlékezünk, hogy
Jézus hazatér. Vajon milyen gondolatok jártak a fejében? A kérdésre
válaszolva nem kell sokat képzelődnünk, hiszen a szentírásból pontosan
tudjuk, hogy mire gondolt Jézus a világból való távozását,
mennybemenetelét megelőzően. Szent János evangélista az utolsó vacsora
leírásánál hosszasan, egészen részletesen elbeszéli, hogy miként készült
Jézus erre az útra. Többek között ezt mondja apostolainak: "Az Atya szeret
titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől
jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot,
és visszatérek az Atyához" (Jn 16,27-28). E szavakból világosan láthatjuk,
hogy Jézus nem egyszerűen arra készül, hogy távozzon ebből a világból,
hanem ez a távozás egyúttal visszatérést jelent a mennyei Atyához, akitől
jött. Oda tér vissza, ahonnan jött. Az utolsó vacsorán a későbbiekben
Jézus az Atyához fordul a következő szavakkal: "Én megdicsőítettelek téged
a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te
is dicsőíts meg engem, Atyám!" (Jn 17,4-5). Jézus tehát annak tudatában
készül visszatérni a mennybe, hogy földi küldetését teljesítette. És Jézus
dicsőségről beszél. A mennybemenetel számára nem egy helyváltoztatás,
eddig a földön volt, mostantól pedig a mennyben lesz, hanem megdicsőülést
jelent számára. A mi Urunk visszatér abba a mennyei dicsőségbe, ahonnan
eljött közénk. A mennybemenetel szó tulajdonképpen egy kifejezés arra,
hogy az Atya megdicsőíti, felmagasztalja a Fiút, aki elfoglalja a mennyben
az őt megillető helyet (vö.: Mk 16,19). Ezt látszik alátámasztani az, hogy
az evangéliumokban mondanivalóját tekintve szorosan összetartozik Jézus
feltámadása és mennybemenetele, hiszen mindkét eseménynél arról van szó,
hogy az Atya megdicsőíti Jézust. Érdemes arra is odafigyelnünk, hogy mind
az evangéliumok, mind az Apostolok Cselekedeti (ApCsel 1,9-11) nagyon
egyszerűen fogalmazzák meg a történteket. Jézus az apostolok és
tanítványok szemeláttára felemelkedett az égbe és egy felhő eltakarta. A
szent írók szándéka nem az, hogy valamiféle diadalmas, dicsőséges
égbeszállást tárjanak elénk. A történet mondanivalója egyszerűen
megfogalmazható: miután feltámadását követően Jézus többször is megjelent
övéinek és találkozott velünk, most egy érzékelhető jelét adja annak, hogy
közvetlen jelenléte a világban megszűnik, visszatér a mennybe, és ígéretet
tesz, hogy a hamarosan elérkező Szentlélek által követőivel marad a világ
végéig (vö.: Mt 28,20).

Miként egykor az égre szegezett tekintettel álló apostoloknak sem volt
könnyű, ugyanúgy nekünk is nehéz elképzelünk, hogy hova is távozott Jézus.
Több, e naphoz kapcsolódó liturgikus szokás is segítette, illetve segíti
sok helyütt manapság is az ünnep megértését. Szokás például, hogy az
evangélium felolvasását követően eloltják a húsvéti gyertyát és elviszik a
feltámadt Jézus szobrát. Még olyanról is hallottam, hogy egy templomban a
feltámadt Jézus szobrát valamilyen szerkezettel a magasba emelték, s
eltűnt a templom mennyezetén kialakított nyílásban. A hívek pedig úgy
nézték végig e felemelkedést, miként az apostolok nézhették egykor Jézus
mennybemenetelét.

Befejezésül még két, komolyabb dologról ejtsünk szót legalább röviden.
Először is arról, hogy Jézus minket is a mennybe vár. Megmutatja nekünk az
utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat és azt szeretné, ha
mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaiként erre a sorsra számíthatunk.
Másodszor pedig ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor a mi
Urunk az apostoloknak adott, s amely nekünk is szól: "Menjetek el az egész
világra, és hirdessétek az evangéliumot!" (Mk 16,15). Vagy ahogyan Máté
írásában olvashatjuk: "Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!" (Mt
28,19). Legyünk Krisztus hűséges tanítványai és tegyük az Ő tanítványává
az embereket: ez a mi küldetésünk!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram! Ahol te vagy, ott a mennyország, s ahol te nem vagy, ott a halál meg
a kárhozat. Te élsz minden vágyamban, és azért lehetetlen, hogy folyton
utánad ne kiáltsak, hozzád ne fohászkodjam. Te vagy reményem, bizodalmam,
te vagy vigasztalóm, hozzám mindenben leghűségesebb.
Kempis Tamás