KOLOSTOR

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek,
amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik.
Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk
szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva
voltak. Jézus megkérdezte őket: "Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
útközben?" Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak,
ezt válaszolta neki: "Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki
nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?" Ő megkérdezte: "Miért, mi
történt?"
Azok ezt felelték: "A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy
hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már
három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket.
Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a
hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt
állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy
találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem
látták."
Jézus erre így szólt: "Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek
vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett
elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" Azután Mózesen
kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
menni. De azok marasztalták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, és
lemenőben már a nap." Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz
ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta
nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor
azt mondták egymásnak: "Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt
hozzánk, és kifejtette az írásokat?" Még abban az órában útra keltek és
visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és
társaikat. Azok ezzel fogadták őket: "Valóban feltámadt az Úr, és
megjelent Simonnak!" Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés:

Amikor Jézus megtöri a kenyeret és odanyújtja az emmauszi tanítványoknak,
ezt oly módon teszi, ahogy senki más. A két tanítványt előzetesen az út
során Jézus szavai készítették fel arra, hogy felismerhessék őt a
kenyértörésben. Előbb a szívüket nyitották meg a tanítás iránt - erre
utal, hogy lángol a szívük, bár nem ismerik fel, hogy Jézus szól hozzájuk
- majd pedig értelmük nyílik meg. A megvilágosodás élménye, a felismerés
öröme azonnal arra indítja őket, hogy örömüket megosszák másokkal, ezért
visszasietnek az apostolokhoz. A Krisztussal való találkozás a
szentáldozásban mindannyiunk számára lehetséges és arra indít minket, hogy
mi is tanúságot tegyünk Krisztus jelenlétéről.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Jézus értünk könyörgött, értünk halt meg. Ránk bízta igéit, üdvözítő
igazságait. Kiválasztott bennünket a világból, hogy tanítványaiként
szolgálhassuk a világot. Az oltárról vett végtelen Ajándék a miénk és
mindenkié, így vegyük.