KOLOSTOR

Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek,
Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két
tanítványát, és ezt mondta nekik: "Menjetek a szemközti faluba. Amint
beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem
ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek,
mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi." El is
mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót.
Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: "Miért
oldjátok el a szamarat?" Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és
erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a
köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások
meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és
akik kísérték, így kiáltoztak: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön!
Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"
Mk 11,1-10

Elmélkedés:

Még a hamis tanúknak is
Két esztendővel ezelőtt a virágvasárnapi elmélkedésben már felidéztem
Fekete István egyik novelláját, amelyben a falusi passióéneklés és az
előtte tartott próbák világába vezet minket. Gyermekkorában egy alkalommal
az író lett volna a hamis tanú, de mivel barkaszedés közben beesett a
jeges patakba és teljesen elment a hangja, más kapta meg a szerepet. A
történet szívhez szóló megállapítása az volt, hogy az öreg kántortanító
olyan könnyen vált meg a gyerektől és talált új szereplőt, "mintha az
egész világ hamis tanúkkal lett volna tele". Az írói visszaemlékezésnek
ezzel még nem volt vége, hanem azzal folytatódott, hogy bár szerepe nem
volt, de mint kórustagnak senki nem tilthatta meg a gyereknek, hogy a
passió alatt ő is fent legyen a templom karzatán az orgona mellett. Ő
pedig ott is állt Virágvasárnap, kezében a csodálatos királyi barkával,
még a vak is láthatta, hogy ez a templom legszebb barkaága. Látta is
mindenki, de főleg a Jézus szerepét éneklő Tóka Jóska bácsi, aki a
barkaszentelés szent pillanatában ki is vette a gyerek kezéből a gyönyörű
ágat, s büszkén tartotta magasra Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepelve.
A gyerek könnyezve nézte, hogy más büszkélkedik az ő barkájával, de aztán
hamarosan eljött a bosszú ideje. Könnyes szemei előtt feltűnt az orgonapad
félrebillent lába és Jézus-Tóka csizmás lába. Ha egy kicsit odébb tolná a
padot, az éles deszka éppen az öreg láb fölé kerülne. És odébb tolta. És a
kántor teljes súlyával ránehezedve Jézus-Tóka lábára pont abban a
pillanatban ült le, amikor ő elkezdte énekelni a Jézus szerepét. De nem ám
akármilyen hangon. Akkora fájdalom volt a hangjában, hogy még a könnyei is
kicsordultak és úgy tűnt mindenkinek a templomban, hogy a virágvasárnapi
tragédiát nála jobban senki át nem éli. A királyi barka kiesett kezéből,
de a gyerek nem vette fel a földről. Az író, Fekete István felnőttként
visszaemlékezve e gyerekkori esetre azzal zárja le elbeszélését, hogy
azóta már tudja, hogy hiba volt nem felvenni a barkát, mert "a barkák
tavaszi békéjét még a földről is fel kell venni mindenkinek, még a hamis
tanúknak is".

A válságban égő világ és a forrongó Magyarország láttán a barkák tavaszi
békéjére vágyakozva szeretnénk ma Jézus egykori jeruzsálemi bevonulására
és szenvedésére emlékezni. A szenvedése előtt álló Jézusra úgy tekintünk,
mint a béke királyára, amely kép minden bizonnyal Szent Lukács
evangéliumában rajzolódik ki előttünk a leginkább. Ő írja le, hogy Jézus
születésekor az angyalok ezt énekelték: "Dicsőség a magasságban Istennek
és békesség a földön a jóakaratú embereknek" (Lk 2,14). Szinte szóról
szóra ez ismétlődik meg Jézus jeruzsálemi bevonulásakor, amikor az
örvendező tanítványok ezt kiáltják: "Áldott az Úr nevében érkező király!
Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!" (Lk 19,38). Jézus tehát
úgy érkezik születésekor a földre, és úgy érkezik szenvedésének és
halálának helyszínére, Jeruzsálem városába, mint a béke királya, békét
hozó uralkodó. Jézus békét hoz mindenkinek. Időseknek és fiataloknak,
felnőtteknek és gyermekeknek, férfiaknak és nőknek. Békességet hoz
barátnak és ellenségnek, igaz tanítványoknak és hamis tanúknak egyaránt.

És ha az Istentől származó békét jelképező barkaág az út porában hever,
akkor most kell lehajolnunk érte, most kell felvennünk, mert később talán
már hiába jönnénk vissza érte. A szentmise végén mindannyian hazavisszük
majd az imént megszentelt barkákat. Ezekkel az ágakkal vigyük haza családi
otthonainkba Krisztus békéjét!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy a te szereteted, amely oly nyilvánvalóan
és egyértelműen mutatkozott meg értünk vállalt szenvedésedben, áthassa
mindannyiunk életét és minden ember számára felismerhető legyen.