KOLOSTOR

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és
egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája
olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így
a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és
beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: "Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk!
Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!"
Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: "Ez az
én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Mire körülnéztek, már senkit sem
láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit
láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot
megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy
feltámad a holtak közül.
Mk 9,2-10

Elmélkedés:

Megállni csak odafent érdemes
Néhány évvel ezelőtt a minisztránsokkal és a hittanos gyerekekkel tavaszi
kirándulásra indultunk. Úti célunk a Somló-hegy volt. Persze nem mentünk
autóval a hegytetőre, hanem jócskán kellett gyalogolni, de hát a
kirándulás éppen erről szól. Már jó néhány kilométert hagytunk magunk
mögött, amikor végre megérkeztünk a hegy lábához. A távolabbról is
magasnak tűnő hegy most, hogy közel értünk hozzá, még magasabbnak tűnt.
Mindenki érezte, hogy most következik ám csak az igazi hegyi menet. Mivel
többen már kissé fáradtak voltak, egyesek azt javasolták, hogy pihenjünk
egy kicsit, s ha mindenki kifújta magát, friss erővel nekiindulunk a
hegynek. Mások viszont rögtön tovább akartak menni, hogy mielőbb felérjünk
a hegyre. A kérdést végül történeteink jól ismert szereplője, Eszter
döntötte el, aki ezt mondta: "Majd odafent megállunk. Megállni csak
odafent érdemes." Eszter azonnal a csapat élére állt, s már indultunk is a
meredek hegyoldalnak. A hegytetőre felérve és rácsodálkozva a gyönyörű
tájra mindenkinek az volt a véleménye, hogy érdemes volt mindjárt
feljönni, mert a pihenés itt még jobban esik az embernek, mint odalent.
Megállni csak fent érdemes.

Az elmúlt vasárnap a metróaluljáróban muzsikáló hegedűművész, s az őt
észre sem vevő, mellette elsiető emberek példájával kapcsolatban arról
elmélkedünk, hogy a nagyböjt a megállás ideje. Nem rohanhatunk tovább
megszokott életritmusunkban, hanem érdemes egy kicsit lassítanunk és
elgondolkodnunk. Ma, a második nagyböjti vasárnapon Jézus minket is hív,
hogy a három kiválasztott apostollal együtt felmenjünk lélekben a Tábor
hegy tetejére és ott tanúi legyünk színeváltozásának. Az evangéliumi
beszámoló szerint Péter, Jakab és János apostol egy rövid időre
bepillantást nyertek a mesterükre váró isteni dicsőségbe. Később, Jézus
szenvedését és kereszthalálát látva bizonyára ez az élmény segített nekik
megérteni azt, hogy nem a szörnyű kereszthalál az utolsó állomás.

A színeváltozás eseményének jelentőségét jól mutatja, hogy amikor
2003-ban, a Rózsafüzér Évében II. János Pál pápa a fájdalmas, az
örvendetes és a dicsőséges szentolvasó mellett bevezette a világosság
rózsafüzérét, annak negyedik titkának Jézus színeváltozását jelölte meg. E
tizednél arra a Jézusra gondolunk, aki a Tábor hegyen megmutatta isteni
dicsőségét. A színeváltozás azért fontos állomás Jézus életében, mert
ugyanúgy, mint megkeresztelkedésekor, most is a mennyei Atya hangja
hangzik az égből: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" (Mk 9,7). Az
Atya tanúságtétele szerint Jézus valóban az Isten Fia. Az Atya szereti őt,
s arra kéri, hogy vállalja a kereszthalált az emberiség megváltása
érdekében. Ha mi, Jézus tanítványai, hallgatunk rá és kitartunk mellett a
szenvedés óráiban és halálakor, akkor részesülni fogunk majd a
feltámadáskor az Ő dicsőségében.

Miként a három apostol is megtapasztalta a Tábor hegyen, hogy mennyire jó
az Isten közelében lenni, ugyanúgy nekünk jó most megállnunk az Isten
közelében. Igen, itt a lelki magaslaton, az Isten közelében érdemes
megállnunk, mint ahogyan egy kiránduláson is nem a hegy lábánál, hanem
tetején érdemes megállni.

Befejezésül egy gondolat erejéig idézzük vissza Jézus megkísértésének
történetét, amelyet minden esztendőben nagyböjt első vasárnapján olvasunk
fel az evangéliumból. Máté és Lukács evangélista leírása szerint az egyik
kísértéskor a sátán egy magas hegyre vitte fel Jézust, hogy onnan mutassa
meg neki "a világ összes országát és azok dicsőségét" (vö.: Mt 4,8 és Lk
4,5). Jézus ezt a kísértést is visszautasította. Tehát a kísértés is és a
színeváltozás is egy hegyen történt. Jézus mellett a gonosz lélek is hív
minket, aki a kísértés hegyére akar minket vezetni. A kísértő által kínált
mulandó, evilági dicsőség helyett érdemesebb Jézus örökké tartó isteni
dicsőségét szemlélnünk, amelyben mi is részesedünk majd halálunk és
feltámadásunk után.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Valahányszor rosszat tettem, a tulajdon kezeim ütötték beléd a töviseket.
De összes nyomorúságom sem tudja kioltani bennem irgalmasságodba vetett
bizalmamat. Hogyan lehetnék bizalmatlan ekkora szeretet láttán?
Hiányozhat-e belőlem a remény, Istenem, látván, mit szenvedtél értem?