KOLOSTOR

Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így
szólt a tanítványokhoz: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a
főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad."
Majd így szólt mindnyájukhoz: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát,
vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg
akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam,
megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is,
önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?"
Lk 9,22-25

Elmélkedés:

Életünk keresztjének felvételén és hordozásán egyszerűbb, köznapi értelmén
azt értjük, hogy viseljük el türelemmel a mindennapi gondokat és bajokat.
Amikor szenvedésének megjövendölését követően Jézus arra szólítja fel
tanítványait, hogy vegyék fel a keresztet, akkor minden bizonnyal ennél
többről van szó: a Jézus melletti teljes elköteleződésről. Amikor az Úr
meghív minket követésére, keresztútra hív. Miként Jézus a szenvedés
vállalásával és a kereszthordozással fejezte ki az Atyának való feltétlen
engedelmességét, ugyanígy mi is ezáltal fejezzük ki, hogy Istenünk
akaratát szeretnénk teljesíteni. Jézus odaadta az életét, mert ezt kérte
tőle az Atya a megváltás érdekében. Vajon és kész vagyok-e odaadni
életemet Istennek?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, Üdvözítőm! Vétkeztem. A pillanat örömeiért föláldoztam a te
barátságodat. Elhagytalak, s ezzel elvesztettem a lelkem békéjét. Úgy
tettem, mint aki tudja, mit akar, és szabadon meg is tehetné, amit akar.
És mégsem ismertem meg a jót! Most bűnömnek szolgája lettem.
Érzem, hogy süllyedni, romlani engedtem magam, hogy hagytam elhatalmasodni
rossz szokásomat, amely gúzsba kötött. Azóta mindenben visszaestem: nincs
kedvem a munkához, tanuláshoz, elfelejtettem nemes céljaimat. Milyen
boldog is voltam, amikor még a kegyelem állapotában éltem!