KOLOSTOR

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült.
Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr,
és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy
körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De
anyja ellenezte: "Nem, János legyen a neve." Azok megjegyezték: "Hiszen
senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!" Érdeklődtek erre
atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a
szavakat írta rá: "János a neve." Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig
megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta
Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg
az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla,
elgondolkodva mondta: "Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr
van vele."
Lk 1,57-66

Elmélkedés:

"Irgalmas volt hozzá az Úr" - mondták a rokonok és a szomszédok
Erzsébetnek, akinek hosszú időn keresztül nem lehetett gyermeke. Az
emberek tehát úgy tartották, hogy a gyermek János Isten ajándéka, Isten
irgalmasságának a jele. Ennek az irgalomnak örvendeznek mindannyian
Erzsébettel együtt.
S ha az előfutárnak, Keresztelő Jánosnak a születése az isteni irgalmasság
jele, akkor ez még inkább elmondható Jézus születéséről. Az ő személyében
az irgalmas Isten öltött emberi testet, hogy az embereket visszavezesse a
mennyei Atyához, aki irgalommal és könyörülettel fogad vár bennünket.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel,
csak téged áhít Izrael,
és hozzád sóhajt untalan,
mert Isten híján hontalan!
Eljő, eljő Emmánuel,
Hogy üdvözüljön Izrael!