KOLOSTOR

A Váci Egyházmegye története

Az egyházmegye története
az alapítástól a török hódoltság idejéig

Egyházmegyénk területén, Pesten és magában Vác városában is — többek véleménye szerint — már az egyházmegye létrejöttét megelőzően léteztek királyi alapítású egyházak. Az egyházmegye megalapítására csak később került sor. Az alapítást ma is Szent István király művének tartják. A szent király ugyanis a fejedelmi törzs dunántúli szállásterületének lelki gondozásával a veszprémi püspökséget bízta meg. Hazánk keleti részén (Bihar, Eger, Erdély) szintén van tudomásunk püspökségek alapításáról. Ezért lehetetlennek tartják, hogy a király ne gondoskodott volna a Duna-Tisza közén élő törzsekről. A garamszentbenedeki apátság 1075-ben kelt alapítóleveléből kitűnik, hogy a váci egyházmegyének ekkor már pontos határai voltak — északon Nógrád, délen Solt, kelet-nyugati irányban a Tisza és a Duna, de Csongrádnál átlépte a Tiszát —, tehát jelentősen előbb kellett megalakulnia. Székesegyházának védasszonya a Boldogságos Szűz. Mivel nem maradt fenn az egyházmegye alapításáról oklevél, ezért az alapítás évét sem tudjuk megmondani.

A püspökség alapításának és kialakulásának évtizedeiben, az Ipoly kisnógrádi vízválasztójától délre, a Duna vonalához igazodva fejedelmi szállásbirtokból és annak gyarapításából kialakult királyi és hercegi uradalmak és a nógrádi várbirtok terült el. Maga Vác is a nógrádi várbirtok területéhez tartozott. A püspökség is ennek védelme alatt kezdte el működését.

Kézai krónikájának alapján állíthatjuk, hogy az egyházmegye központjának kiépítése I. Géza király nevéhez fűződik. I. Géza király a mogyoródi csata emlékére kezdte meg a váci székesegyház építését. A templom titulusa Kisboldogasszony (Szűz Mária születésnapja) volt. Erre abból következtetünk, hogy a középkorban az egyházmegyei zsinatokat a templom védőszentjének ünnepén szokták tartani. Arra pedig adatunk van, hogy 1193-tól (Kisboldogasszony napján) a váci egyházmegyében zsinatot tartottak. Ebben a székesegyházban temették el I. Géza királyt 1077-ben.

Az egyházmegye központjának teljes kiépítése csak Szent László király idejében fejeződött be. Ekkor már biztosan létezhetett a váci káptalan is, mely utóbb hiteles hely lett. 1135–39-ben már ítélkező hely. Kiadványait 1227-től ismerjük. A váci püspöki szék a kisebb jövedelmű püspökségek közé tartozott.

Az egyházmegye szervezeti kiépítése az északi részen kezdődött, de a déli részeken is szépen haladt előre. A középkorban 5 főesperesség volt. Ezek a következők: a pesti (1237–), a szigetfői (1271–), a váci (1236–), utóbb nógrádi (1332–), a szolnoki (1271–), és a csongrádi (1271–). Mezey László Ortvayra hivatkozva hasonlóképpen sorolja fel a főesperességeket.

A plébániák alapítása először a püspöki, illetve a királyi birtokon történt meg. A nemzetségi birtokon azonban sem a király, sem a püspök nem alapíthatott plébániát, hanem csak a föld ura. A földesúrnak viszont kedvét szegte az, hogy ezeken a területeken a XI. és XII. században még túlnyomó többségükben félnomád, állattartással foglalkozó emberek éltek. Sőt ez a kunok tatárjárás után történt letelepedésével is folytatódott. A plébániák lassanként mégis létrejöttek. Az alább felsorolt helyeken lévő plébániák Mezey László véleménye szerint akár a XI. században is keletkezhettek: Hetényegyháza, Nyáregyháza, Délegyháza, Nyíregyháza, (Ákosnyír), Veresegyház, Fehéregyház és Kerekegyház. Véleménye szerint hasonló módon kell gondolkodnunk a patrociniumos helyekről is: Szentgyörgy, Szent István (a vértanú), Szentlőrinc, Szentmárton, Szentmiklós, valamint az apostolnevek: András, Jakab, Tamás, továbbá a teljesen eltűnt Dienes, Vid, Demeter, Mihály, stb. nem datálhatók, de a kereszténység első századaiban keletkeztek.

Az Árpád–kor profán helynevei mágikus azonosítással sokszor egyeznek a földesúr, illetőleg ősfoglaló birtokos nemzetség nevével: Szabolcs, Szemere, Tarján, Örs, Kér, Keszi, és még sok más: Ecsed, Ecser, Délegyháza. E szemlélet egyházi alkalmazásaként a legrégebbi patrociniumok is helynevekké váltak: Boldogasszony, Keresztúr, Szentpéterúr, Szentandrásúr, hiszen a védőszent egyúttal birtokos is. Királyaink, nemzetségeink, főúri családjaink a templom–, monostoralapítással elsősorban mennyei patrónust keresnek, illetőleg választanak maguknak, hogy majd az ítéleten szót szóljon érettük.

Makkai László a Csallóköz településtörténetét vizsgálva megállapítja, hogy a falu templomának patrónusára utaló helynévtípus a XII. század elején kezd terjedni, és egy jó évszázadig tart. Ez a gyakorlat az ő nézete szerint latin—európai eredetű (francia, spanyol, olasz, délnémet és magyar), de minálunk nyilvánvalóan az említett ősi magyar névadó hagyomány is már megelőzőleg támogatta. A patrociniumos helynevek keletkezését Kálmán Béla is inkább a XII. század végére és a XIII–XIV. századra teszi. Az általunk készített munka is inkább ez utábbi véleményt igazolja.

A garamszentbenedeki alapítólevél az egyházmegye déli részében már 1075-ben Ortvay szerint Csányban (Chani) Csánytelken "ecclesia parochialis-t" (plébániai egyház) említ. Sajnos olyan jegyzék, mely az egyházmegye plébániáit is felsorolná, csak egy maradt fenn 1332-ből, az akkor készített pápai tizedjegyzék. Eszerint a váci egyházmegyének akkor 24 plébániája volt. Feltételezhető, hogy a tizedjegyzék nem sorolja fel az összes plébániát. Ennek ellenére valószínűnek tartjuk, hogy a középkorban a váci egyházmegye viszonylag kevés plébániával rendelkezett. Ugyanezt nem mondhatjuk el a templomokról. Mai tudásunk szerint kb. 450 templomos hely volt a törökdúlás előtti váci egyházmegyében. Ezek között nyilván több plébániatemplom volt, mint amennyiről ez okmányszerűen igazolható.

A szerzetesrendek közül egyházmegyénkben a török hódoltság előtt legelterjedtebbek voltak a premontreiek. Először III. Béla király uralkodása idején, 1179-ben Garábon telepedtek le, Mikodin székesfehérvári prépost — később győri püspök — idejében. A rendnek nagy pártfogója volt a Kökény–Radnót nemzetség is, mely a premontreiek Nagykökényesen és környékén való letelepedésében igen nagy szerepet játszott. Az általuk alapított nemzetségi monostorok a család nógrádi ágának kihalásával a XIV. században pusztulásnak indultak. A jánoshidai (1186) és az ócsai premontrei prépostság temploma nagyrészben ma is áll. Elsőként a bencések kezdték meg egyházmegyénk területén a szerzetesi életet. A mogyoródi monostor a királyi alapítású (I. Géza) monostorok közé tartozik. A tereskedi monostort ma már nem tartják feltétlenül bencés eredetűnek. Ezenkívül a Johannita lovagrend tagjai telepedtek le Tolmácson, Szirákon és Szomolyán. Vác városában az ágostonosok (1319) és a Szentlélekispotályosok is letelepedtek. Több monostor eredete ismeretlen (Dorozsma, Pétermonostora stb.)

Az első váci püspök, akiről okleveles emlék tanúskodik, Marcellus (1103–1109) volt. Sajnos, a korábbi püspökök nevét nem tudjuk. Nevezetesebb volt még Boleszló (1188–1212), aki az Imre király és Endre között keletkezett viszályba is beleszólt. Bancsa nembéli István (1241–1243) a tatárjárás után az ország újjáépítésében is szerepet játszott. Tamás 1284–1289-ig királyi kancellár, 1280–1284-ig pedig királynéi kancellár volt. Báthori Miklós (1474–1507) a humanista műveltség egyik kiemelkedő alakja Magyarországon. Számottevő egyéniség volt Szalkai László (1514–1520), aki nem volt pappá szentelve. Koadjutora Demjén István püspök volt. A török hódoltság előtt időben jelentős püspök még báró Brodarics István (1537–1539), akit utolsóként temettek el a Báthori Miklós által megújított és reneszánsz stílusban átépített püspöki székesegyházban. A székesegyháznak ez volt a második lényegesebb átépítése, mely 1485-ben, Mátyás király idejében kezdődött el, és az 1510-es években, II. Ulászló király idejében fejeződött be.

A protestantizmus a XVI. században egyházmegyénkben is megjelent. Kecskemét és környéke azonban sohasem lett teljesen protestáns, valamint Bács–Bodrog megyében is sok katolikus maradt.

Az egyházmegye története
a török hódoltság alatt és a XVIII. században

A török hódoltság az egyházmegye életében jelentős változáshoz vezetett. Az egyházmegye a hódoltság területére esett. A török a püspököt nem tűrte meg, de a falusi papok mindenütt a helyükön maradhattak. Mivel azonban a váci püspök a hódoltlság ideje alatt nem Vácott, hanem a Felvidéken lakott (Nagyszombat, Szepeskáptalan, Pozsony, Nyitra, Győr), a papszentelés feladatát nem tudta ellátni, ezért a papok száma fokozatosan csökkent. A budai (a szolnoki stb.) szandzsák 1559. évi összeírása mutatja, hogy ebben az időben még sok helyen megvolt a plébánia. Az összeírásban a pap neve mindenütt az első helyen szerepel, mint a falu közösségének vezetője. Több helyen az egész hódoltság ideje alatt megvolt a plébánia, de más helyekről is tudomásunk van, ahol ideiglenesen működött pap. A volt gödöllői járás területén például a következő helyeken volt folyamatosan plébánia: Isaszeg, Kerepes, Verseg. Szarka Gyula kb. 100 helyet mutat ki, ahol hosszabb–rövidebb ideig lelkipásztor működött. Ha a szandzsák összírása az egész egyházmegye területére rendelkezésünkre állna, akkor ennek alapján össze tudnánk állítani az 1559-ben létezett plébániák jegyzékét.

A török hódoltság ideje alatt a lelkipásztori teendők ellátásban nagy szerepük volt a Kecskeméten megtelepedett jezsuitáknak, majd pedig az ő elűzésük után a ferenceseknek (1658). Nógrád megyében a szécsényi ferencesek nyújtottak segítséget, a délvidéken pedig a szegedi ferencesek. Jelentős szerepet játszottak a bosnyák ferencesek is. 1573-ban a pápa a boszniai püspökre ruházta a missziós papok feletti közvetlen jurisdictiót (joghatóságot).

A XVII. század második felében a váci egyházmegye életében is jelentős változás állott be. 1649-ben Nagyszombatoban megnyílt a Seminarium Generale, amelybe a váci egyházmegye is küldött növendékeket. Ennek következtében megkezdődhetett a plébániai rendszer visszaállításának több évszázados munkája. 1653-ban Kállón például Korompay Péter volt a plébános. A török hódoltság vége felé pedig Pongrácz György váci püspöknek sikerült a törökkel elismertetni joghatóságát, s ennek eredményeként elkezdhette az egyházmegye szabályszerű vizitálását, melynek során Kalocsa vonaláig jutott el. 1675-ben pedig Garamszentbenedeken zsinatot tartott, amelyre a török az egyházmegye papjait elengedte. Az erről készült Információ alapján tudjuk, hogy ekkor egyházmegyénkben a 73 katolikus helységben 13 pap és 32 licenciatus működött, jobbára az északi és a középső részen. A garamszentbenedeki gyűlésen 9 licenciátus vett részt. A visitatió végzője Cseke Mihály ecsegi plébános volt. Mivel a török hódoltság ideje alatt a püspökök nem lakhattak Vácott, ebben az időben méginkább politikai tevékenységet folytattak. Ilyen pl. Dallos Miklós (1622–1623), akinek jelentős szerepe volt a nikolsburgi békekötés előkészítésében.

A török hódoltság után joghatósági vita kezdődött, melynek következtében a váci egyházmegye nagyobb lett, mint amilyen korábban volt. A váci püspök Szeged felett is joghatóságot gyakorolt. Több helység, mely eredetileg az esztergomi, egri vagy kalocsai püspökséghez, illetve érsekséghez tartozott, ettől kezdve és jelenleg is a váci egyházmegyéhez tartozik. Pest eredetileg a váci egyházmegyéhez tartozott, 1401-ben azonban IX. Bonifác pápa azt mondja, hogy régóta az esztergomi érsek joghatósága alá tartozik. Ennek ellenére a török hódoltság után az első pesti plébánost 1686. október 16-án Balogh Miklós váci püspök nevezte ki. XIII. Benedek pápa 1730-ban írt brevéjében azt kérte, hogy fogadjanak fel döntőbírót a joghatósági vita eldöntésére. Pest végül 1777-ben — Mária Terézia döntése alapján — véglegesen az esztergomi egyházmegyéhez került. A török hódoltság után az egyházmegye restaurációja Vácott, illetve az egyházmegye északi részében kezdődött el. A felszabadító hadjáratok következtében igen sok, még a török hódoltságot átvészelt falu is elpusztult. A lakosság sok helyütt kálvinistává lett. Ezt a Pongrácz–féle Információ pontosan felsorolja. A református falvakban vagy városokban sokszor igen nehéz volt a plébánia visszaállítása. Nagykőrösön például csak katonai védnökség alatt működhetett a katolikus pap. A hódmezővásárhelyi plébánia alapítólevelében benne van, hogy a templom és paplak céljaira "a kapitány" házát jelölték ki. A XVIII. század végén a plébániák alapítását II. József 1782. szeptember 10-én kelt rendelete is elősegítette. A plébániák számának alakulása: 1733-ban 59 plébánia van az egyházmegyében. 1726-ban a külső főesperesekkel és adminisztrátorokkal a plébánosok létszáma 53 fő. 1761-ben már 82 plébánia működött, míg 1785-ben 89 plébánia volt és 80-nál több filia is élt.

A szerzetesrendek feloszlatásával is nőtt az egyházmegye papi ellátottsága. Így került például egyházmegyénkbe a neves Szerdahelyi György Alajos jezsuita. A szerzetesek kihalása vagy a szerzetbe történt visszalépésük után ismét visszaesés mutatkozott. Az 1777. évi calendarium szerint 2 missziós lelkész is működött az egyházmegyében.

A XVIII. század első felében kezdődött meg a püspöki birtok benépesítése, ami az egyházmegye jövedelmét növelte. Sok esetben a püspök családi vagyona is jelentős segítséget nyújtott az egyházmegye központjának kiépítésében. 1700-ban megtörtént a váci székeskáptalan hiteleshelyként való visszaállítása. 1720-ban történt a szeminárium kánoni megalapítása, bár papnevelés már korábban is volt magában a székvárosban is. 1742-től 1777-ig felépült a most is meglévő püspöki székház, majd 1761-től 1772-ig elkészült a ma is álló püspöki székesegyház. Az egyházmegye restaurációját Borromei Szent Károly példája nyomán képzelte el Althann M. Frigyes (1718-1734) váci püspök, aki a szemináriumot is e szent védnökség alá helyezte. Sajnos, a XVIII. századi püspökeink nagy része nem volt magyar származású, bár az indigenatus intézménye által magyar honosságot nyertek. Sok esetben nem is laktak az egyházmegye területén, magyarul sem tudtak. Ebben a Habsburg-ház politikája nyilvánult meg. Berkes András + Rákóczi Ferenc lelkes támogatója volt.

A török hódoltság után a következő szerzetesek telepedtek le az egyházmegyében: Szolnokon még 1686-ban ferencesek, akik hosszú időn keresztül gimnáziumot is fenntartottak. A ferencesek Gróf Koháry István országbíró bugólkodása révén 1719-ben telepedtek le Vácott. A domonkosoknak szintén két házuk volt Pesten és Vácott (már 1699-től). (Mindkét házukat elvesztették a II. József féle feloszlatáskor 1787-ben). A piaristák Berkes András és Kollonich Zsigmond szorgalmazására 1714-ben Vácott és gr. Koháry István bugólkodása nyomán Kecskeméten 1715-ben telepedtek le, mindkét helyen gimnáziumot vezettek. A kapucinusok pedig Hatvanban (1729) és 1763-ban Gödöllőn telepedtek meg. A székvárosban, Vácott 1763-ban megtörtént az irgalmasrendi szerzetesek letelepedése. Amikor a püspöki palota (a régi) felszabadult, ott kaptak helyet 1777-ben az Angolkisasszonyok, akik a Domonkos rend feloszlatásakor, 1787-ben megkapták a pesti domonkos rendházat.

A papi nyugdíjintézetet gr. Kollonich Zsigmond váci püspök (1708—1716), Berkes András nagyprépost és Kalló Ferenc kanonokok alapították. Az intézet 1805-ben a volt domonkos kolostorba került.

Az egyházmegye története
a XIX. és XX. században

A múlt század elején, 1802-ben egyházmegyei zsinatot tartottak. Ugyancsak zsinat volt 1821-ben, 1848-ban, 1876-ban és 1879-ben is. Az 1821-es zsinattal akarta előkészíteni az egyházmegye az 1822-ben tartott nemzeti zsinatot, melynek eredménye nem mutatkozhatott a jozefinista bürokratizmus uralkodása miatt.

Még a múlt század első felében is igen kevés volt a plébániák száma az egyházmegye középső és főleg déli részében. Nádasdy püspök 1823-1845 években komoly visitatiót tartott. Ezért 1854-ben Roskoványi Ágoston váci püspök négy missziós körzetet szervezett, melyek vezetését a szolnoki és kecskeméti ferences rendházakra bízta. A missziós körzetekben jobbára csak az I. világháború körüli időszakban alakultak meg a plébániák. Ekkor már az egyházmegye papjainak a száma is felszaporodott, és így közülük is többen megkapták a missziós lelkészi kinevezést. Ilyen missziós lelkész volt Kovács Vince (1959–1969) későbbi váci apostoli kormányzó is.

A XIX. században a jozefinista szellem utóhatásaként és egyéb körülmények miatt a papnevelés bővítésére nem volt mód, ezért ebben az időszakban nagyon kevés új plébániát alapítottak. 1808-ban például 108 plébánia volt, a hívek száma ugyanekkor 352618 fő volt. 1851-ben a hívek száma 554858 fő volt, és 116 plébánia látta el a lelki gondozásukat. 1900-ban a hívek száma már elérte a 600389 főt, a plébániák száma azonban mindössze 122-re emelkedett.

A múlt század második felében kezdődött meg a lányok nagyobb arányú nevelése a kiskunfélegyházi Konstantinum megalapításával (1888-ban), és az Irgalmas nővérek váci megtelepedésével 1880-ban.

A XX. században Hanauer Á. István (1919–1942) váci püspöknek köszönhzető, hogy a papnevelést fellendítette. A szemináriumot új épületszárnnyal bővítette az 1925–1926-os években. A kisszemináriumot 1880-ban már megalapították. Ennek eredményeként a plébániák száma 1943-ra már 208-ra emelkedett, 1949-ben pedig elérte a 252-t. A váci egyházmegyei plébániák tehát csaknem 60%-ban XX. századi eredetűek. Nagy jelentőségű volt gr. Klebelsberg Kunó iskolapolitikája. Ekkor létesültek a tanyai iskolák oltárfülkével, melyek lehetővé tették a komolyabb tanyai pasztorációt. Ezek némelyike később lelkészséggé, majd plébániává alakult.

Az egyházmegyében a XX. században két egyházmegyei zsinatot tartottak 1921-ben és 1930-ban, melyek határozatai most is érvényben vannak. (Természetesen azok, amelyek nem ellentétesek a II. Vatikáni zsinattal és az új kódexszel).

Nagyobb esemény volt még ebben az időszakban a pápai nuncius látogatása Vácott 1922-ben. 1938-ban a Szentjobb Vácra látogatott.

1919-ben az egyházmegye nyomdát akart alapítani, amelyre azonban nem került sor, de nem is volt szükséges, mert Vácott a ferencesek beindították a Kapisztrán Nyomdát.

Egyházmegyénkben 1943-ig a szerzetesházak száma 88-ra szaporodott. Tiszaújfalu kivételével egyházmegyénkben monasztikus alapokon épülő rendek nem léteztek. 1950 után szerzetes közösség, civil ruhában, hosszú távon csak egy maradt meg Vácott a ferenceseknél gvárdián templomigazgatói minőségben, káplán, sekrestyés — egyben könyvkötő —, kántor és szakács egyszemélyben. Ez a konvent csak az egyes tagok kihalásával szűnt meg. Kíméletesek voltak Kispesten, ahol a jezsuita és bazilita házak tulajdonjogát nem korlátozták, sőt a szerzeteseket is ottmaradásra marasztalták.

Szépen indult a hitbuzgalmi sajtó is. Összesen 45 plébániának volt valamilyen időszaki kiadványa.

1948-ban Csongrádon kisszeminárium létesítését határozták el. Az épület elkészült, de az intézet nem nyílt meg.

Ugyancsak 1948-ban történt meg az apáca—hitoktatóképző megalapítása Vácott.

A népiskolák (elemi iskolák) száma 1943-ban 165, míg a polgári iskolák száma 14 volt. Vácott kereskedelmi és ipari iskola is volt katolikus kézben. Két helyütt volt felső kereskedelmi iskola is. Két helyen volt tanítónő képzés. 1942-ben az egyházmegye kormányzását dr. Pétery József megyéspüspök vette át. Szorosan ragaszkodott Mindszenty József irányvonalához és egyházpolitikájához. Amikor Mindszenty 1947-ben a hitoktatás fakultatívvá tétele miatt ellentámadásba ment át, és nem eredménytelenül a hívek öntudatát próbálta növelni, ebben a váci egyházmegye is kivette részét. Június 7–8-án Hatvanban Eucharisztikus Kongresszus volt. Ez megfelelt Pétery püspök eucharisztikus lelkületének is. A kongresszuson 5 püspök és 111 helység hívei vettek részt. A Mária–év szintén jelentős volt, mely 1947. augusztus 15-én kezdőkött és 1948. augusztus 15-én fejeződött be. Vácott 1947. október 8-án rótták le a hívek Szűz Mária előtti tiszteletüket. A Mária–napok különösen Csongrádon váltak híressé. Ennek lehetőségét az adta, hogy a csongrádi Főtemplom Nagyboldogasszony tiszteletére áll. Másrészt itt volt plébános Szolnoky János c. apát, aki híres népszónok volt. A csongrádi Mária–napokon maga Mindszenty bíboros is részt vett. Amikor megtörtént az iskolák államosítása (1948), a váci egyházmegyében is szép számmal alakult meg a "Katolikus Szülők Szövetsége". 1950. augusztus 1-én került sor a békepapi mozgalom megalapítására. Pétery püspök megtiltotta, hogy ezen papjai részt vegyenek. A váci egyházmegyéből a gyűlésen mindössze 17 pap jelent meg. Közülük hármat a püspök beidézett a püspöki szentszék elé. Ekkor internálták dr. Oetter György kanonok, irodaigazgatót, dr. Széll Kálmán officiálist, aki a Legfőbb Ügyészség igazolása szerint 1953-ban Kistarcsán meghalt, valamint dr. Brusznyai József szentszéki jegyzőt. Csak kettőjüket tudták kihallgatni, mert a kihallgatottak az ÁVH-hoz fordultak segítségért. Az állam részéről történő megtorlás az 1950. augusztus 30-án a Grősz József kalocsai érsek által kényszerűségből aláírt megállapodás előkészítését szolgálta. A váci egyházmegye területén csak egyetlen katolikus iskola maradt (Kecskemét, Piarista Gimnázium). 1951-ben a Püspöki Konferencia tagjai megtagadták a Béke Világtanács berlini konferenciájának aláírását. A Szabad Nép augusztus 10-i száma többek között Pétery püspök ellen is éles támadást intézett. Ennek következménye volt az ismételt házkutatás és a püspök ellen szervezett tüntetések sorozata. Egy ízben a tüntetők betörték a püspöki székház kapuját és az első emeletig hatoltak fel, melyet maga az ÁEH is megelégelt és leállított. 1952-ben élesen ellenezte, hogy Czapik Gyula a november 22-én tartandó békekongresszuson felszólaljon. 1953-ban Csongrádra — ami az 1948-ban tartott Mária–napok és az ott létesítendő Kisszeminárium miatt megbélyegzett hely volt — indult volna, de nem engedték odamenni. Előbb helyben, majd három hónap múlva Czapik Gyula érsek tanácsára Hejcére kerül házi őrizetben. 1956-ban dr. Kovács Vince általános helynök, amikor október 30-án az egyházmegye területén lévő Felsőpetényben az ÁEH Mindszenty bíborost felügyelet nélkül hagyta, elindult, hogy a bíborost Vácra hívja. Mindszenty a meghívást nem fogadta el. Budára ment. Vácott és Újpesten megállt. Kifejezett kívánsága szerint Pétery püspök is hazatért székvárosába, de 1957-ben ismét vissza kellett térnie Hejcére. Itt halt meg 1967-ben.

Az egyházmegyét 1953. április 6-tól kezdve dr. Kovács Vince felszentelt püspök, mint helynök, 1959-től kezdve pedig mint apostoli kormányzó irányította. 1969-től 1975-ig dr. Bánk József, 1975-től 1977. július 4-ig dr. Endrey Mihály, 1977-től 1987-ig ismét dr. Bánk József, 1987-től 1992. március 21-ig Marosi Izidor megyéspüspök kormányozták. Keszthelyi Ferenc O. Cist megyéspüspök idejében, 1993. június 19-én megtörtént az egyházmegye diszmembrációja. Szintén az ő püspöksége alatt a szeminárium épületét és a Székesegyházat renoválták. Ebben az időben kezdte meg működését a Székesegyházi Kincstár És Egyházmegyei Gyűjtemény. A Nagypréposti Palotát Pálos Frigyes, prépost vezetésével korhű módon restaurálták. Egyházmegyei Kántorképző valamint levelező teológiai oktatás is elindult, utóbbi jogi kereteit az egri főiskola biztosítja. Ebben az időben újult meg a váci kálvária épületegyüttese.

A kereszténység kétezredik évfordulójára valamint Szent István megkoronázásának ezredik évfordulójára Török József professzor tollából emlékkönyv jelent meg.

A rendszerváltozás után elkezdődött az iskolarendszer kiépítése az egyházmegye területén.

Az 1989-et követő időszakban több szerzetesrend is letelepedett az egyházmegye területén. Lengyelországból szalvatoriánus férfi szerzetesek érkeztek. Sződligeten és Galgahévízen működnek. Máriabesnyőről a kapucinusok alacsony létszámuk miatt a kolostort és a templomot ideiglenesen átadták az egyházmegyének.

A Borromeo Szent Károlyról nevezett szeminárium ismét megnyitotta kapuit. A szemináriumban jelenleg előkészítő év van.

A hetvenötödik évét betöltött Keszthelyi Ferenc lemondását a Szentszék 2004-ben elfogadta, utóda dr. Beer Miklós, korábbi esztergomi segédpüspök lett.

Az Apor Vilmos Főiskola 2005-ben Zsámbékról Vácra költözött. A főiskola a szeminárium épületébe míg a szeminárium a püspöki palotába került.

2005-ben Migazzi emlékévet tartott az egyházmegye, és emlékkonferenciát rendezett.

2006-ban az Egyházmegyei Hatóság Báthory Miklós emlékévet hirdetett meg és konferenciát tartott arra való emlékezésként, hogy a püspök neve okmányokban 500 éve fordult elő utoljára.