2008. október 1. – Szerda, Lisieux-i Szent Teréz
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62
Elmélkedés:
Mindegy, hogy én lépek Jézushoz a követés vágyával vagy ő hív meg engem, a kérdés mindig az, hogy el tudok-e mindent hagyni Őérte. Az evangéliumi találkozások szerint nem elegendő ugyanis a szándék, az elhatározás, ha bizonyos dolgok visszahúznak a világba, s megakadályoznak abban, hogy egészen Jézusnak adjam magamat. A követésnek, a tanítványi életnek ez a lényege: egészen az Úrnak adom magam, nem tekintek hátra, hanem csak előre, arra az útra, amelyen haladnom kell, arra a feladatra, amelyet teljesítenem kell. A mi Urunk ilyen elkötelezett embereket szeretne, mert az Isten Országának örömhírét csak osztatlan szívvel lehet gyümölcsözően hirdetni.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Adj nekem, Uram
buzgalmat – téged keresni,
bölcsességet – téged követni
lelket – téged ismerni,
tekintetet – téged látni,
életet – mely néked tetszik,
kitartást a végsőkig,
és boldog véget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése