KOLOSTOR

Zsid 4,12-16
"Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az Ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.
Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk".

492 éve annak, hogy 1517. október 31-én Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte híressé vált 95 tételét. Ebben az írásában megpróbálta röviden összefoglalni, miben tér el az egyház tanítása és gyakorlata a Szentírástól. Célja az volt, hogy térjen vissza az egyház vezetősége és minden tagja Istennek a Bibliában kijelentett akaratához. Ez a visszatérés, visszaformálódás, reformálódás volt a célja mindannak, amit a reformátorok tettek.
A XVI. századi egyház - reformáció tehát nem hitújítás. Semmi újat nem hirdettek a reformátorok ahhoz képest, ami a Szentírásban található. Ellenkezőleg: vissza akartak térni az eredetihez, a jézusihoz, ahhoz, ami évszázadokon át deformálódott, oly mértékig, hogy abban az időben már pénzért kínálgatták a bűnbocsánatot. Azt a bocsánatot, amit egyedül az élő Isten adhat ingyen, kegyelemből, Jézus érdeméért a hívőnek.
Ez a hitvallás alapjaiban rengette meg a középkori egyházat. A válasza az ellenreformáció volt, aminek a tanításait a Tridenti Zsinaton fogalmazták meg. Ez a zsinat 1545-1563-ig ülésezett. Azért ilyen hosszú ideig, mert sok háború és járvány után többször abba kellett hagyni, és folytatni. Ezen a zsinaton kiátkoztak mindenkit, aki a Bibliának a reformáció által hirdetett tanításait vallotta. A Zsinat 6. ülésén 33 úgynevezett kánont fogalmaztak meg, amelyek között van néhány, amelyik szépen, világosan summázza a Bibliának az Isten megigazító kegyelméről szóló tanítását. Van azonban néhány, amelyik pontosan azok ellen az igazságok ellen szól, amik a mi bibliás hitünk alapját képezik.

"XII. Az, aki azt mondja, hogy a megigazulás nem más, mint bizakodás Isten könyörületességében, amely Krisztus érdeméért a bűnöket megbocsátja, vagy hogy egyedül ez a bizakodás az, ami által megigazulunk: átkozott legyen.
XIV. Az, aki azt mondja, hogy az ember megszabadul a bűnöktől, vagy megigazul, ha erősen hiszi, hogy ő megszabadul vagy megigazul: vagy hogy valóban csak az igazult meg, aki hiszi, hogy ő megigazult, és hogy egyedül a hit eszközli a bűnöktől való megszabadulást és megigazulást: átkozott legyen.
XXX. Az, aki azt mondja, hogy a megigazulás kegyelmének elnyerése után a bűn, vagy az örök büntetéssel járó bűnösség minden egyes bűnbánatot tartó bűnösre nézve úgy eltöröltetik, hogy az ideiglenes büntetést illetőleg, melyet még ez életben, vagy a jövő életben a purgatóriumban kell elszenvedni, mielőtt a mennyország kapuja megnyílhatna, éppen semmi bűnösség sem marad fenn: átkozott legyen.
XXXII. Az, aki azt mondja, hogy a megigazult ember jó cselekedetei annyira az Isten ajándékai, hogy azok magára a megigazultra nézve érdemeket nem képeznek; vagy hogy maga a megigazult ember azon jó cselekedetek által, melyeket Isten kegyelme és a Jézus Krisztus érdeme által, kinek ő élő tagja, végez, az örök életre vonatkozó kegyelem gyarapodását, s magának az életnek elnyerését, ha kegyelemben múlt is ki, és a dicsőség növekedését is valóban ki nem érdemelheti: átkozott legyen."

Amit tehát a mi reformátor eleink a Szentírás alapján felismertek, vállaltak és hirdettek, azt summásan megfogalmazva, átok alá helyezték a Tridenti Zsinaton. Róma ezekből az átkokból semmit nem vont vissza a mai napig sem. Sőt, amikor a II. Vatikáni Zsinat elkezdődött, amit úgy hirdettek meg, hogy nagy nyitás lesz, akkor annak az előestéjén, 1962. október 11-én a zsinati atyák ünnepélyes esküt tettek a Tridenti Zsinat határozataira és a pápa csalatkozhatatlanságára.
A római katolikus egyház egész szellemiségét ma is a tridentinum határozza meg. Akkor és azóta születtek azok a dogmák, amik leginkább elmélyítik azt a szakadékot, ami a római katolikus felekezet és a reformáció felekezetei között van. És ha mi figyelmesen megnézzük, mi is történt a XVI. században, akkor kitűnik, hogy nem a reformáció szakított az igaz egyházzal és lépett ki abból, hiszen a reformáció semmi újat nem akart kezdeményezni. Luthernek mindvégig az volt az álma, hogy az egyházat, az akkori egyházat kell reformálni (in capite et membris) fejében és tagjaiban egyaránt. Ők nem új irányba indultak el, hanem - mint már mondtam - visszamentek (ad fontem) a forráshoz, az eredethez, a Szentíráshoz, Jézushoz, és az eredetinek a folytatására törekedtek.
Nem Luther átkozta ki a pápát, hanem a pápa átkozta ki Luthert. De a Tridenti Zsinattal Róma olyan radikálisan új irányba indult el, amihez a mai napig ragaszkodik.
Ezért jelenhetett meg 2000-ben a Hittani Kongregációnak egy nyilatkozata, ami az egyház mibenlétét határozta meg.

"Krisztus egyháza a keresztények megoszlásai ellenére a maga teljességében csak a katolikus egyházban létezik." A reformáció felekezetei "nem egyházak a szó sajátos értelmében, csak egyházi közösségek, mert nem fogadják el a primátus katolikus tanítását, nem őrizték meg az érvényes püspökséget, és az Eucharisztia misztériumának eredeti és teljes valóságát."

Vagyis nem ismerik el a pápát az egyház fejének, Krisztus földi helytartójának. Nem a Pétertől eredeztetett apostoli utódlás alapján vannak püspökeik, (meg nincsenek is püspökeik - ez magyar specialitás, aminek történelmi okai vannak). És az úrvacsorával kapcsolatban nem vallják azt, hogy a kenyér anyagában is Krisztus valóságos testévé és a bor Krisztus valóságos vérévé változik át, amikor a felszentelt pap a szereztetési igét kimondja. Ez a három dolog pedig akadálya annak, hogy a protestánsokat egyháznak tekintsék.
Róma szerint az egyház egysége akkor állna helyre, hogy ha a reformáció egyházi közösségei minden további nélkül elfogadnák ezekről a kérdésekről is azt, amit Róma ma tanít. Ez pedig azt jelenti, hogy a reformációban újra felismert bibliai igazságokat mindenestől fel kellene adnunk. Itt nem mellékes dolgokról van szó, hanem a hitünk alapjairól. Azokról az igazságokról, amikért hitvalló eleink közül sokan börtönt szenvedtek, sokan ott pusztultak el ezekben a börtönökben, meg a gályán, sokan az életüket áldozták, és aminek az igazságáról mi is meg vagyunk győződve. Erre pedig semmiképpen nem kerülhet sor.
Szeretném hangsúlyozni, hogy őszintén szeretem és tisztelem az én római katolikus ismerőseimet, és sok hasznos, építő beszélgetést folytatunk egymással. Sok minden összeköt bennünket. De ezeket a tényeket ismernünk kell ahhoz, hogy tisztán lássunk, egyébként hamisan ítéljük meg az úgynevezett ökumenikus törekvéseket is.
Mi protestánsok a mai napig Róma átka alatt vagyunk, és a másik felekezet nem tekint minket egyháznak. Mi ezt szomorúan tudomásul vesszük, de éppen ettől az igétől is bátoríttatva, a szeretet és megbecsülés jegyében bár, de ragaszkodunk hitvallásunkhoz. Az a világosság, amit Isten Szentlelke a Biblia jobb megértése és újra elővétele, komolyan vétele által a XVI. századi reformációban gyújtott, és amely világosságot újra és újra nekünk ajándékozta az ébredésekben, a lelki megújulásokban, az a világosság kell, hogy vezessen minket és tegyen áldássá bennünket azok számára is, akik akármit gondolnak vagy mondanak rólunk.
Egyébként a Biblia egyházfogalma egészen más, mint az előbb idézett meghatározás. A Biblia szerint az egyház azoknak a közössége, akik Jézus Krisztusban igazán hisznek, Őt Uruknak és Megváltójuknak tartják, akik Őt ténylegesen követik. Az Újszövetség őket nevezi szenteknek.

90. zsoltár


Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak!
Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben.
Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek:
Légyetek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi,
Mint a tegnapnak ő elmúlása És egy éjnek rövid vigyázása.
Kimúlni hagyod őket oly hirtelen, Mint az álom, mely elmúlik azontól,
Mihelyt az ember felserken álmából, És mint a zöld füvecske a mezőben,
Amely nagy hamarsággal elhervad, Reggel virágzik, estve megszárad.
Midőn, Uram, haragodban versz minket, Ottan meghalunk és földre leesünk,
A te kemény haragodtól rettegünk, Ha megtekinted mi nagy bűneinket,
Titkos vétkünket ha előhozod, És színed eleibe állítod
Haragod miatt napja életünknek Menten elmúlik nagy hirtelenséggel,
Mint a mondott szót elragadja a szél. A mi napink, miket nekünk engedtek,
Mintegy hetven esztendei idő, Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.
És ha kedves volt is valamennyire, De többnyire volt munka és fájdalom;
Elkél éltünknek minden ékessége, elmúlik, mint az árnyék és az álom.
De ki érti a te haragodat? Csak az, aki féli hatalmadat.
Taníts meg azért minket kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük,
És eszességgel magunkat viseljük! Ó, Úr Isten, fordulj hozzánk ismétlen!
Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már a te szolgáidon!
Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal, Hogy jó kedvvel vigyük véghez éltünket,
Ne terheltessünk nyomorúságokkal! Vígasztalj minket és adj könnyebbséget,
És haragodat fordítsd el rólunk, Mellyel régóta ostoroztatunk!
Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain!
Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!


Mindenható Istenünk!
Köszönjünk, hogy hálásan emlékezhetünk azokra, akik engedtek a te igédnek, akiknek az életét, gondolkozását, szokásait újra és újra megreformálhatta a te szent igéd.
Magasztalunk azokért, akik vállalták a te igédet, ha kellett a vértanúságig. Bocsásd meg, hogy mi olyan sokszor szégyellünk téged, Jézus Krisztus, és az evangéliumot.Kérünk, hogy igéddel bátoríts meg most minket arra, hogy vállaljunk téged, aki nem szégyelltél vállalni minket. Hogy mélyebben megértsük igédnek igazságát, és mélyebben megismerjünk téged, aki magad vagy az igazság.Dicsőítünk téged, és valljuk, hogy te vagy az egyház feje. Feljebb minden fejedelemségnél és hatalmasságnál. Könyörülj rajtunk, hogy mindnyájan a te tested tagjai legyünk az újjászületés által. Ezt a csodát munkáld most közöttünk és bennünk igéd és Szentlelked erejével.
Ámen.