KOLOSTOR

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt
meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: "Nézzétek, az Isten
Báránya!" Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni
kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik,
megkérdezte: "Mit kívántok?" Azok ezt felelték: "Rabbi - ami annyit
jelent, hogy Mester - hol laksz?" "Jöjjetek, nézzétek meg!" - mondta
nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála
maradtak. Ez a tízedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt
Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére.
Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: "Megtaláltuk a
Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", és elvitte Jézushoz. Jézus
rátekintett, és így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak,
azaz Péternek fognak hívni."
Jn 1,35-42

Elmélkedés:

Ha keresed, megtalálod
Karácsony másnapján, amikor visszatértem a szomszédos falvakban mondott
szentmisék után a városba, a templomba indultam, hogy visszavigyem
könyveket és a miseruhát. S mint ahogy a karácsonyi napok táján gyakran
előfordul, most is boldog gyermekek érkeztek szüleikkel megnézni a
betlehemet. Két család, kicsiny gyermekekkel. Olyan kis óvodások voltak,
hogy ha korábban látták is a templomi betlehemi házikóban a kis Jézust,
már alig-alig emlékeztek rá. A tisztaszívű gyerekek minden évben olyan
boldogsággal szemlélik a jászolban fekvő Jézust, mintha csak akkor látnák
először. A gyermekek közül az egyik, akit e történetben nyugodtan
kereszteljünk el most is Eszternek, amint beléptek a templomba rögtön
elengedte édesanyja kezét, s már szaladt is előre, hogy megkeresse a
betlehemet. Amint megtalálta, sugárzó arccal csodálkozott rá a
kivilágított házikóra, s látszott rajta, hogy nagyon-nagyon tetszenek neki
a kis figurák. A kis Eszternek egy idő után hiába mondta édesanyja, hogy
haza kellene már indulni, ő bizony még maradni szeretett volna. A kislány
végül a következőképpen egyezett bele az indulásba: "Mehetünk, de
visszajövünk, és elhozzuk a kistestvéremet is, hogy neki is megmutassuk a
kis Jézust!" Nem tudom, hogy sikerült-e a kis Eszter terve, nem figyeltem,
hogy visszatértek-e délután, de megjegyeztem magamnak ezt a jószívű
kislányt, akiben a kis Jézussal való találkozás felébresztette a vágyat,
hogy a testvérét is elvigye hozzá.

A mai vasárnap evangéliumában Andrással találkoztunk, akit az elsőként
meghívott apostolnak is nevezünk. András és egy társa Keresztelő János
tanítványai voltak, s amikor mesterük rámutatott Jézusra, az Isten
Bárányára, akkor rögtön utána indultak, hogy a Mester tanítványai
legyenek. Érdekes felfigyelnünk arra, hogy a Keresztelő egyáltalán nem
bánja, hogy tanítványai őhelyette más mestert választanak. János nem
keseredik el, nem érzi tanítványai távozását hűtlenségnek vagy
elpártolásnak, hanem örül, hogy teljesíthette küldetését, megmutathatta
Jézust, a Messiást. Az evangélium nem ír arról, hogy ki lehetett András
társa, s nem valószínű, hogy Jézus valamelyik későbbi apostola lett volna,
hiszen akkor bizonyára név szerint is megemlítette volna ezt János
evangélista. Csak annyit tudunk róla, hogy Keresztelő János
tanúságtételére ő is kíváncsi lett Jézusra, s aznap Jézussal maradt, hogy
megismerhesse. Személye és viselkedése két kérdést fogalmaz meg bennünk:
Odafigyelek-e mások Jézusról szóló tanúságtételére? S indulok-e, hogy
megismerjem Jézust?

Az ismeretlen tanítvány személyénél azonban fontosabb András apostol, aki
hazatérve örömmel mondja testvérének, Simon Péternek: "Megtaláltuk a
Messiást!" (Jn 1,41). András azonban nem elégszik meg azzal, hogy megossza
ezt az örömteli hírt testvérével, hanem azonnal Jézushoz vitte őt (vö.: Jn
1,42). András viselkedése arról tanúskodik számunkra, hogy Jézussal való
személyes megismerkedése kezdetétől, szinte első pillanatától él benne az
apostoli lelkület. Mi is akkor válunk igazán Jézus tanítványaivá, ha nem
állunk meg ott, hogy megismertük őt, de még ott sem, hogy szívesen időzünk
jelenlétében, hanem nagy lelkesedéssel elindulunk követeiként. Elindulunk,
hogy elmondjuk az embereknek, hogy Ő a világ Megváltója. Elindulunk, hogy
másokat is hozzá vezessünk. Elindulunk, hogy valóban apostolokká váljunk
felebarátaink számára.

Kereső és megtaláló emberekről szólt az evangélium, akikben önmagunkat
ismerhetjük fel. Andrásról és barátjáról hallottunk, akik először Jánosnál
keresték az igazságot, majd Jézusban találták meg az Igazságot. Mindketten
először Jánosban keresték mesterüket, majd pedig Jézusnak, az igazi Mester
tanítványai lettek. András kereste, várta a Messiást, mint abban a korban
sok más ember is, s öröm töltöttel el, amikor Krisztusban megtalálta és
felismerte a Megváltót. Mi magunk is kereső emberek vagyunk. Keressük az
igazság tanítását. Keressük az örök élet felé utat mutató tanítást.
Keressük, azokat az embereket, akik tanúságtétele hiteles. Keressük azokat
az embereket, akik elvezetnek minket Jézushoz. Mert minden keresésünk
mögött az áll, hogy keressük a szívünk békéjét megadó Istent. Keressük az
irgalmasan felénk forduló Istent. Mivel Isten is állandóan keresi a
szívünkhöz vezető utakat, ezért egészen biztosak lehetünk abban, hogy ha
mi is keressük Őt, akkor meg fogjuk találni. Boldogok vagyunk, ha Jézusban
megtaláljuk az emberszerető Istent és hozzá vezetjük embertársainkat!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, te azt mondtad tanítványaidnak: Ti vagytok a világ világossága. A
fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget. Engedd, Uram, hogy én
is fénysugár lehessek!
Hadd vigyem az öröm fényét az emberek közé, hiszen én is a te kegyelmed
fényességében élek!
Hadd legyek akaratod szerint a világosság gyermeke! Világítson az én
életem is, hogy a téged kereső, utánad vágyó lelkek általam hozzád
találjanak!