2008. október 13., hétfő

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
"Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet,
mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel
együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket,
hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van,
mint Jónás."
Lk 11,29-32

Elmélkedés:

Isten szeretetéről tanúskodik az a tény, hogy időnként figyelmezteti a
helyes útról letérő embert. Néha egy-egy személyt küld, aki világosan
megmondja, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki ragaszkodik
bűnös életéhez vagy egyértelműen megmondja, hogy mit kell tenni a jövőben.
Máskor a világos emberi szó helyett valamilyen jel szolgál
figyelmeztetésként, amelyet már nehezebb észrevenni, illetve értelmezni.
De ezek az isteni jelek is azt a célt szolgálják, hogy megváltoztassuk
életünket. Aki viszont semmibe veszi Istent és az Ő törvényeit, annak
semmiféle jel sem számít, s mindenféle figyelmeztetést semmibe vesz.
Meghallom-e Isten bűnbánatra szólító szavát?
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Mindenható, kegyelmes és könyörületes Atyánk! Eltévedtünk, s mint
elveszett juhok letértünk útjaidról. Túlságosan saját szívünk tervei,
szándékai és kívánságai után futottunk. Megsértettük szent törvényeidet.
Azt tettük, amit nem lett volna szabad. De Urunk, Te légy irgalmas
hozzánk, szegény nyomorult bűnösökhöz! Kíméld meg azokat, akik megvallják
hibáikat. Emeld fel mindazokat, akik készek a bűnbánatra, azon ígéret
miatt, amit az embereknek adtál Krisztus Jézus, a mi Urunk által. És
őérette add meg, ó jóságos és irgalmas Isten, hogy ezután istenfélő, neked
tetsző, becsületes és tisztességes, komoly életet éljünk szent neved
dicsőségére.

Nincsenek megjegyzések: