Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a
tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: "Békesség
nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr
láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: "Békesség
nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak
után rájuk lehelt, és így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek
megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg,
az nem nyer bocsánatot."
Jn 20,19-23

Elmélkedés:

Életet adó és hirdető Lélek
Ma, a feltámadás húsvéti ünnepét követő ötvenedik napon, Pünkösd
vasárnapján a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. A szentmise olvasmányában
az Apostolok Cselekedeteiből hallottuk az esemény leírását. A harmadik
isteni személy egészen különleges jelek kíséretében szállt le az
apostolokra: heves szélzúgás támadt, lángnyelvek ereszkedtek le a magasból
és megkapták a nyelveken való beszéd adományát. De mit is jelent a Lélek
eljövetele, jelenléte Jézus és benne hívők számára?

A virágvasárnapi és nagypénteki passió legmeghatóbb része az, amikor Jézus
meghal. Így szoktuk mondani: kilehelte lelkét (vö.: Mt 27,50, Mk 15,37, Lk
23,46, Jn 19,30). Néhány perccel korábban ezt mondta a kereszten: "Atyám,
kezedbe ajánlom lelkemet" (Lk 23,46). Abban a pillanatban tehát, amikor
Jézus meghal és kileheli lelkét, valójában átadja lelkét az Atyának. A
köznapi beszédben az elhunyt személyre szoktuk mondani, hogy kilehelte
lelkét. S itt nem egy költőien szép megfogalmazásról van szó, hanem egy
olyan kifejezésről, amely nagyon pontosan fogalmazza meg, hogy mi is a
halál: az ember kileheli lelkét, s átadja azt, visszaadja azt Istennek,
akitől kapta. Jézus is, amikor meghal a kereszten, visszaadja lelkét
Istennek. A feltámadáskor ennek a fordítottja történik: az Atya újra
életet ad Jézusnak, lelket lehel belé. Természetesen új testet,
megdicsőült testet is ajándékoz Jézusnak, de ugyanakkor új lelket is. A
mai evangéliumban arról olvastunk, hogy a feltámadt Jézus, amikor
megjelenik apostolainak, rájuk lehel és ezt mondja: Vegyétek a
Szentlelket! (vö.: Jn 20,22). Egyesek furcsának tartják, hogy Jézus "az
apostolokra lehel", de az előbb mondottak alapján már megértjük, hogy
miért fontos, s mit jelent ez a "lehelés". Az a Jézus, aki meghalt, aki
kilehelte lelkét, most "lehelni" tud, mert él, mert lélek van benne, mert
élet van benne. A Szentlélek elküldése ebben az értelemben a feltámadás
egyik közvetett bizonyítéka. A halott, lélek nélküli Jézus erre nem volna
képes. Csak az élő, a feltámadt Krisztus képes elküldeni a Lelket. Ahol
nincs lélek, ott halál van. Ahol lélek van, ott élet van!

Pünkösd napján a Jézust éltető Szentlélek jön el, hogy éltesse az
apostolokat, a tanítványokat, az Egyházat és minket is. A hitvallásban ezt
a Lelket nevezzünk "Urunknak és éltetőnknek". A Szentlélek nem csupán
éltet, hanem az élet hirdetésére ösztönöz mindenkit. Az első pünkösdkor
Szent Péter apostol olyat tesz, amihez korábban még nem volt bátorsága: a
nép elé áll és szól hozzájuk. A Szentlélek erővel tölti el őt és az életet
hirdeti. Ezt mondta: "Isten feloldozta a halál bilincseit, és
feltámasztotta Jézust" (ApCsel 2,24). Jézus az élet evangéliumának
hirdetését bízta az általa kiválasztott személyekre, akik most megkapják
az erőt és a bátorságot ahhoz, hogy teljesítsék ezt a küldetést. Említsünk
meg erre egy másik példát is. Szent János így kezdi első levelét: "Ami
kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk és amit
kezünk tapintott, az Élet igéjét hirdetjük nektek" (1Jn 1,1). Az apostoli
igehirdetés Élet hirdetésével kezdődött. Éppen ezért az Egyház mindig is
az életet, a feltámadást hirdeti.

II. János Pál pápa Az élet Evangéliuma kezdetű, 1995. március 25-én
megjelent enciklikájában összefoglalja az emberi életről, az élet
méltóságáról, sérthetetlenségéről, tiszteletéről és védelméről szóló
keresztény tanítást. Ezen írásában a Szentatya megfogalmazza többek között
azt, hogy az Egyháznak és benne minden hívőnek kötelessége az élet
Evangéliumának hirdetése, ünneplése és szolgálata. Ezen küldetésben
meghatározó és pótolhatatlan szerepe van a családnak, minden keresztény
családnak. A családban új életek, gyermekek születnek, akiknek hitre
nevelése a szülők részéről az élet evangéliumának hirdetését jelenti. A
mindennapos családi lelki együttlét és imádság, valamint a család közös
részvétele a vasárnapi szentmisén az életet evangéliumának ünneplését
jelenti, bekapcsolódva a nagyobb család, az Egyház közösségébe. Az élet
evangéliumát akkor szolgáljuk, amikor a fogantatástól a természetes
halálig, a megfogant emberi személytől az utolsó pillanatig embernek
tekintett haldoklókig, mindenkinek az életét védelmezzük.

Az elmúlt vasárnap Jézus mennybemenetelére emlékeztünk. Az Úr távozása,
elmenetele egykor szomorúsággal töltötte el az apostolokat, de
vigasztalásukra volt mesterük ígérete, hogy hamarosan elérkezik a
Szentlélek. A jézusi ígéret pünkösdkor teljesedett be. E naptól kezdve a
Szentlélek által Jézus tovább él a világban, az Egyházban. Látható alakban
már nincs köztünk, de jelen van tanításában, a szentségekben és a
Szentlélek által. Kegyelme, jelenléte ma is megtapasztalható. Az Egyház
azért él, működik és növekszik, mert Jézus él benne. Éljen bennünk Jézus!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Urunk, segíts minket annak megértésében, hogy a Lélek ajándék, Isten
ajándéka, s ugyanígy az életet is mindig ajándéknak, az Ő ajándékának
tekintsük. Tégy minket az élet evangéliumának hirdetőivé, ünneplőivé és
szolgálóivá. Élj bennünk mindenkor Szentlelked által, hogy élet legyen
bennünk, s egykor eljussunk az örök életre.

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta
egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a
vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: "Uram, ki az, aki téged elárul?"
Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: "Uram, hát ővele mi lesz?" Jézus így
felelt: "Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl
vele? Te csak kövess engem!" Így a tanítványok között elterjedt az a
vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta:
"Nem hal meg", hanem: "Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem
jövök, mit törődöl vele?" Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről,
és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is
cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem
tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés:

János apostol azzal indokolja evangéliumának megírását, hogy tanúságot
kíván tenni Jézusról. Egész írására jellemző, hogy Jézust az Isten Fiát
akarja bemutatni. Jánosnak, a szeretett tanítványnak a tanúságtétele
szóbeli és írásbeli. Igehirdetése, valamint evangéliuma, levelei és
jelenéseinek könyve a Jézus eseményt tárja az olvasók elé azzal a
szándékkal, hogy hitet ébreszt.
Más apostolok úgy tettek tanúságot Jézusról igehirdetésükkel, hogy később
eljutottak a vértanúságra is. Az üldözések ugyanis éppen Jézus megvallása,
a róla való tanúságtétel miatt érik a hívőket. A vértanúság a hit
tanúságtételének magasabb formája a tanítvány részéről.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek
ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl
hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy
minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és a szerint
cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert Te vagy lelkünk és
testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb,
jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és
mindenkor és mindörökkön örökké.

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és
velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: "Simon, János fia, jobban
szeretsz-e engem, mint ezek?" Péter így szólt: "Igen, Uram, te tudod, hogy
szeretlek." Erre Jézus azt mondta neki: "Legeltesd bárányaimat!"
Aztán újra megkérdezte tőle: "Simon, János fia, szeretsz te engem?" Ő azt
felelte: "Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!" Erre azt mondta neki:
"Legeltesd juhaimat!"
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: "Simon, János fia, szeretsz engem?"
Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: "Szeretsz engem?", és
ezt válaszolta: "Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!"
Jézus pedig ismét ezt mondta: "Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom
neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová
akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni
téged, és oda visz, ahova nem akarod." Azt jelezte e szavakkal, hogy
(Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még
hozzátette: "Kövess engem!"
Jn 21,15-19

Elmélkedés:

Péter apostol vallomása arra emlékeztet minket, hogy újra és újra meg kell
vallanunk szeretetünket Istennek. A keresztény prédikátorok Péter
háromszori szeretetvallomását előszeretettel hozták összefüggésbe az
apostol háromszoros tagadásával, amelyet Jézus előre megmondott az utolsó
vacsorán. Ez a mozzanat rávilágít arra, hogy a szeretet a fájdalomból
születik meg. Így van ez az Úr esetében, amikor a szenvedésekből, a
kereszthordozásból, az emberi bántalmazásokból születik meg a
keresztáldozat, mint Isten szeretetének legnagyobb jele. Ezért sem kell
félnünk mindazoktól a fájdalmaktól, amelyek életünkben érnek minket,
hiszen általuk Isten a szeretet új útját nyitja meg számunkra.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is, és
tanítson bennünket, hogy Jézushoz hasonlóvá válva lefelé lépkedjünk a
létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy megkaphassák
méltó helyüket a társadalomban és az egyházban.
Jean Vanier

Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám,
nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni
fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és
én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy
te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál,
hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy
így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél
engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy
akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, s lássák
dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt
szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s
ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és
ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük
legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán Jézus azt kéri imájában az Atyától, hogy tanítványai
egyek legyenek és így elhiggye a világ, hogy őt az Atya küldte. A
keresztények egysége tehát nem csupán a mi Urunknak a vágya, hanem a miénk
is kell hogy legyen, hiszen ez alapozza meg tanúságtételünk hitelességét.
Ha úgy próbáljuk felmutatni Krisztus képét, hogy közben egymással
vitatkozunk, joggal hihetik rólunk, hogy mi sem találtuk meg az igazságot.
A megosztottság olyan akadály, amely épp egyik legfőbb küldetésünk, az
evangelizáció végrehajtásában gátol minket. A krisztusi örömhír
továbbadása út számunkra, amelyen haladva Istenhez is és egymáshoz is
közelebb kerülhetünk.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Látom, Uram, hogy jobban nem vesz körül egy alattomos ellenség sem, mint a
hatalmas önszeretet, melynek igája alatt az eszem használata óta
sóhajtozom, és az érzéki bűnök terhe, súlya. De mire való a bűnök
összehasonlítása! Mind egyenlő volt, mert legkisebbikük is sokkal többet
nyomott, mint szeretetem súlya. Adj, Uram, nekem könnyeket, hogy
megsirassam őket, érzem ugyanis, hogy még nem bántam meg eddig eléggé.
Végtelen a Te jóságod bűneimmel szemben, Uram! Felteszem magamban, hogy a
Te támogató kegyelmeddel életemnek minden napján megbánom őket.

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent
Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek
legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket
nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak
a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket
pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam
nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók,
amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el
őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a
világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az
igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a
világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy
ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés:

A mai evangéliumban folytatódik Jézus utolsó vacsorán mondott beszéde. E
részből azt a kijelentést vegyük szemügyre, amikor így imádkozik az
Atyához: "Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság". E
kijelentés megértéséhez Jézus küldetésének helyes értelmezése szükséges.
Az Atya megszentelte a Fiút és elküldte őt ebbe a világba azzal a
feladattal, hogy hirdesse a tanítást, az Atya tanítását. Ő ezt a küldetést
hűségesen teljesítette, s ezzel dicsőséget szerzett az Atyának. Az Atya
tanítványokra kiáradó megszentelése azt szolgálja és eredményezi, hogy ők
folytassák Jézus munkáját, az Atya tanításának hirdetését. E tanítványi
küldetés a világ megszentelése és az emberek üdvössége mellett az Atya
dicsőségét is szolgálja.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye
és szükséglete szerint. Add meg, Uram, a lelkiismeretnek azt a
tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket,
nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod
élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani
szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál és hallgassam a
szavadat.

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
"Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen
téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit
neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek
téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én
megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál,
teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel,
amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak
téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem
adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit
nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők
pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel
elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért
könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők- hiszen a tied
mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd -, és én
megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a
világban maradnak. Én most hozzád megyek."
Jn 17,1-11a

Elmélkedés:

Jézus utolsó vacsorán mondott szavait olvassuk az evangéliumban,
amelyekben az Atyával való kapcsolatáról, egységéről beszél. Földi
küldetésének, a megváltás műve megvalósulásához közeledve Jézus egyrészt
előre tekint, hogy felmagasztalását követően újra találkozhat az Atyával,
másrészt tanítványaira gondol, azokért imádkozik, akik hittek benne. S
mivel minden tanítványát sajátjának tekint, ezért mindenkit szeretne
elvezetni a mennyországba. Akkor követhetjük őt a mennybe, ha megőrizzük a
Jézussal való egységet, hiszünk benne. Mennybe jutásunk alapja az a
remény, hogy a Jézus megdicsőítő Atya üdvözíteni akar minket. A mi hazánk,
örök otthonunk a mennyben van.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre
gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte
hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez
a Nap ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram,
ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.
Szent Efrém

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai
megjegyezték: "Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük,
hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért
hisszük, hogy Istentől jöttél." Jézus így felelt: "Most hisztek? Eljön az
óra - már el is jött -, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem
magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt
azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban
üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot."
Jn 16,29-33

Elmélkedés:

Jézus azzal bátorítja övéit, hogy Ő legyőzte a világot. De mi ez a
győzelem, s mi a jelentősége? Az emberiség története, miként arról a
szentírás elején a bűnbeesés elbeszélése beszámol, egy vereséggel,
bukással, kudarccal kezdődik. Az ember vereséget szenved az őt kísértő
gonosszal szemben. Ettől kezdve minden ember élete állandó küzdelmet
jelent. Döntenünk kell, hogy a jónak vagy a rossznak, Istennek vagy a
gonosznak engedelmeskedünk. Ebbe a küzdelembe száll be Jézus, amikor a
világra jön, s ezt nyeri meg végérvényesen, amikor meghal a kereszten.
Halála és feltámadása azt bizonyítja, hogy legyőzte a gonoszt, a bűnt és a
halált. Jézus segít minket abban, hogy mi is eredményesen vegyük fel a
küzdelmet, s győzzünk a rossz felett. Ha engedelmeskedünk neki, győzelemre
segít minket, s ez nem más, mint az üdvösség.
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Uram Jézus, Te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add
nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a
lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, Te magad vagy bennünk az
örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, Te vagy a világosság,
amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más
imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más
szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem,
egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan
bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne
tudjam, hogy imádkozom, mert csupán Te vagy bennem!